2005. június. 22. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. június. 23. 06:54 Hét nap

IJESZTŐ OLAJDRÁGULÁS

Kis híján átlépte a 60 dolláros határt a hét elején az amerikai könnyűolaj hordójának ára, mely az 59,37 dolláros New...

Kis híján átlépte a 60 dolláros határt a hét elején az amerikai könnyűolaj hordójának ára, mely az 59,37 dolláros New York-i zárással hétfőn történelmi csúcsot döntött. A fekete arany a múlt hét folyamán 9 százalékkal, az év eleje óta pedig 30 százalékkal drágult. Ennek hátterében a változatlanul élénk kereslet, a szűkös finomítói kapacitás, illetve az áll, hogy a piac attól tart, az év második felében a termelők nem lesznek képesek kielégíteni a keresletet. Pedig a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete a múlt héten újabb napi 500 ezerrel 28 millió hordóra emelte kitermelési kvótáját, és jelezte, kész további hasonló lépésekre. A nyersolaj árát hónapok óta erős spekulációs hatások is mozgatják, az utóbbi napokban pedig három új tényező is tovább emelte: az amerikai készletek csökkenése, az olajszállítások fennakadásával veszélyeztető feszült nigériai belpolitikai helyzet, valamint a norvég olajmunkások sztrájkkal fenyegető bérvitája. Szakértők szerint a hordónkénti olajár hamarosan - akár a lapzártánk utáni napokban - 60 dollár fölé fog emelkedni. A keresletet tovább fűti, hogy a nyári szabadságok közeledtével az USA-ban és Nyugat-Európában is nő a benzin iránti igény, Kínában pedig változatlan az ipar energiaéhsége. A dráguló benzin miatt a német autógyártók válságtanácskozásra készülnek a kormánnyal, hogy megvizsgálják az üzemanyagadók csökkentésének lehetőségét.


HVG

hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.