ÁLLAMFŐ-JELÖLÉSI CSATÁK
A politikailag kockázatos utat választva, a koalíciós partner SZDSZ által nem támogatott Szili Katalint jelölte...
A politikailag kockázatos utat választva, a koalíciós partner SZDSZ által nem támogatott Szili Katalint jelölte köztársasági elnöknek az MSZP rendkívüli kongresszusa. Az Országgyűlés elnökére a küldöttek közül 309, míg a koalíciós társ által is elfogadhatónak tartott Glatz Ferencre, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökére 230 szavazat érkezett (Bárándy Péter és Horn Gyula már a kongresszus előtt összeült országos választmányi ülésen "elvérzett"). "Az SZDSZ hozott egy döntést, és ehhez tartja magát" - kommentálta az MSZP határozatát Kuncze Gábor pártelnök, bár három SZDSZ-es képviselő (Wekler Ferenc, Mécs Imre és Béki Gabriella) jelezte, adott esetben készek Szilire szavazni. A koalíciós pártok közötti egyetértés hiányára utalva a Fidesz országos szimpátiaszavazást hirdetett. A listán öt név szerepel (Szilié és Glatzé mellett Mádl Ferenc jelenlegi köztársasági elnöké, Sólyom Lászlóé, az Alkotmánybíróság volt elnökéé és Gombár Csabáé, az SZDSZ kiszemeltjéé), akikre interneten vagy a nagyvárosokban fölállított mozgóurnáknál lehet "szavazni". Az eredményt a Fidesz nem feltétlenül tekinti magára nézve kötelezőnek - közölték a párt vezetői, akik szeretnék, ha Mádl még egy ciklusra a Sándor-palota lakója maradna. A jelenlegi köztársasági elnök viszont az MTI-nek kijelentette: "nem lát olyan kényszerítő körülményt", ami miatt meg kellene változtatnia azt a korábbi döntését, hogy nem indul a júniusi államfőválasztáson.