RENDŐRÖK A BÍRÓSÁGON
Önköltség alatti áron egy-egy rendőr posztolhat majd akár napokon belül a Fővárosi Bíróságon (FB) és a Pesti Központi...
Önköltség alatti áron egy-egy rendőr posztolhat majd akár napokon belül a Fővárosi Bíróságon (FB) és a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, amennyiben erről valóban szerződést köt az FB vezetése és a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A HVG úgy tudja, a rendőrség már elkészítette a szerződés tervezetét, és elküldte kedvezményes (óránként 3500 forint + áfa helyett 2500 forint + áfáról szóló) árajánlatát is. A kiemelt ügyeket tárgyaló bíróságok védelméről egyébként már egy éve elvi megállapodás született Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke és Lamperth Mónika belügyminiszter között, ám az árban csak az egy hete tartott legutóbbi egyeztetésen tudtak megegyezni a felek. (Képünkön: a bírósági csomagmegőrzőben.)