2005. február. 23. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. február. 23. 18:42 Hét nap

VERÉS A HŐSÖK TERÉN

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a tanúvallomások alapján elfogatóparancsot adott ki két szerb-montenegrói...

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a tanúvallomások alapján elfogatóparancsot adott ki két szerb-montenegrói állampolgárral szemben, amiért a budapesti Hősök terén február 10-én életveszélyes sérüléseket okoztak egy indiai fiatalembernek. A vizsgálat eddigi eredményei szerint tehát a Vér és Becsület hungarista szervezet aznapi demonstrációján részt vevőknek (HVG, 2005. február 19.) nem volt közük a verekedéshez. Az egyik gyanúsított, Bibic Sasa múlt vasárnap ismét beutazott Magyarországra, ekkor elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték. Eddigi vallomása alátámasztja azt a feltételezést, hogy társával nem a neonáci rendezvényre érkezett, csak véletlen egybeesés, hogy éppen aznap és épp ott kötöttek bele indiai áldozatukba, akinek megverése - több fogát kiverték, homloksérülést és koponyaalapi törést is szenvedett - így nem rasszista indíttatású, hanem részegen elkövetett "indulati bűncselekmény" volt. A gyanú szerint a tényleges sérüléseket okozó Hulacin Markót továbbra is körözik a magyar hatóságok a kettő-nyolc év szabadságvesztéssel büntethető, életveszélyt okozó testi sértés elkövetése miatt.