2004. december. 08. 17:26 Hét nap

MÓRI FORDULAT

Egy védettséget élvező tanú jelentkezett a Fővárosi Bíróságon azzal, hogy tudja, hol rejtették el a nyolc emberéletet...

Egy védettséget élvező tanú jelentkezett a Fővárosi Bíróságon azzal, hogy tudja, hol rejtették el a nyolc emberéletet követelő móri mészárláshoz használt fegyvereket, és állítása szerint arról is van információja, ki szerezte be, illetve rejtette el azokat. Emiatt félbeszakították az ügyben a perbeszédeket, és újra megnyitották a bizonyítási eljárást. A Varga Zoltán vezette bírói tanács december 13-áig adott időt az információk ellenőrzésére, és soron kívüli tanúkihallgatást, helyszínelést és felismertetési eljárást rendelt el. Ha a keresés sikerrel jár, és előkerülnek a móri Erste-bankfiókban 2002. május 9-én használt fegyverek, az akár meg is oldhatja az ügyet. A vádlottak padján ülő Kaiser Ede és Hajdú László ellen ugyanis nincs közvetlen bizonyíték, azt pedig vádbeszédében az ügyész is elismerte, hogy nem tudni, valójában ki végzett nyolc emberrel. A nyomozással ellentétben a vádirat szerint az addigi első számú gyanúsított Hajdú csupán a fegyverek beszerzésében, majd eltüntetésében segédkezett, Kaiser a móri bankfiók ajtajából figyelt, és elküldte a bankrablás idején érkező ügyfeleket, míg az eljárás során ismeretlenül maradt társuk végezte ki a bankban tartózkodókat. A Fővárosi Bíróságon eredetileg december 17-ére tervezték az elsőfokú ítélethirdetést.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.