2004. október. 30. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 16:37 Hét nap

MOLNÁR ALEZREDES ÚJRA GYANÚSÍOTT

Hivatali visszaéléssel és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsította meg kedden a Központi...

Hivatali visszaéléssel és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsította meg kedden a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal Molnár Csaba alezredest, a K&H-brókerügy korábbi főnyomozóját. A gyanú szerint Molnár 2003 júniusában hamisított bizonyítékok becsatolására vette rá Kulcsár Attilát, a brókerügy fő gyanúsítottját, hogy ne induljon nyomozás a kereskedelmi bank brókercégénél történt sikkasztások felderítésére, és ezzel a lehetséges elkövetők - köztük Kulcsár - mentesüljenek a felelősségre vonás alól. Az ügyészség szerint ebben segédkezett az Országos Rendőr-főkapitányság pénzmosás elleni osztályának őrnagya, Bacsi János, Molnár akkori helyettese. Róla az ügyészek gyanítják, Kulcsár vallomását egy másik tanú vallomásaként jegyzőkönyvezte. Mindkét gyanúsított ellenvetéssel élt - tudatta az MTI. Molnár ellen az ügyészség vesztegetés, hivatali visszaélés és államtitoksértés miatt júliusban már vádat emelt, feltételezve, hogy pénzváltással foglalkozó üzletembereket pénzmosási ügyekről tájékoztatott, s cserébe ajándékokat fogadott el (HVG, 2004. július 10.).

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.