2004. augusztus. 28. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 16:39 Hét nap

NEGATÍV HÁZASSÁGI REKORD

Tovább csökkent a házasságkötési hajlandóság Magyarországon 2004 első fél évében.

Tovább csökkent a házasságkötési hajlandóság Magyarországon 2004 első fél évében. A tavalyi év hasonló időszakához képest 7 százalékkal kevesebb - összesen 18 345 - frigy köttetett, és ennek alapján feltételezhető, hogy az év végére a tavalyi negatív rekord (45 398) is megdől. A Központi Statisztikai Hivatal kedden közzétett gyorsjelentése szerint a születések száma is csökkent, 1,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól: 45 600 gyermek jött világra. A népességcsökkenés üteme ugyanakkor kisebb volt, mint 2003 első felében, a halálozások száma ugyanis mérséklődött. Január 1. és június 30. között 4,5 százalékkal - csaknem 3200-zal - kevesebben haltak meg Magyarországon, mint az előző év hasonló időszakában (68 ezer haláleset), ami azonban így is egy közepes méretű magyar város lakosságának felel meg. A népesség lélekszáma - a be- és kivándorlások becsült értékeit is figyelembe véve - jelenleg 10 103 ezer fő körül van.

hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.