2004. augusztus. 21. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 16:39 Hét nap

MONGOL KIEGYEZÉS

Megállapodásra jutott a hatalommegosztás kérdésében múlt csütörtökön a patthelyzetet eredményező június 27-ei...

Megállapodásra jutott a hatalommegosztás kérdésében múlt csütörtökön a patthelyzetet eredményező június 27-ei parlamenti választáson fej fej mellett végzett két vezető mongol párt. Szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy nagykoalíciót alakítanak, a kormányfői posztra az ellenzéki Szülőföld Demokratikus Koalíció (MDC) vezetőjét, Cahiagijn Elbegdordzsot jelölik, az eddig kormányzó kommunista utódpárt, a Mongol Népi Forradalmi Párt (MPRP) elnöke, a jelenlegi kormányfő Namar Enhbajar pedig a parlament elnöke lenne. A kormányzó MPRP a 76 parlamenti mandátumból 36-ot szerzett, de nem volt hajlandó elfogadni az eredményt, három, általa vitatott körzetben a szavazás megismétlését követelte. A konzervatív erőket tömörítő ellenzéki MDC viszont győztesnek nyilvánította magát, arra való hivatkozással, hogy a 35 megszerzett mandátuma mellé három - épp a vitatott körzetekben megválasztott - független jelölt, valamint az egy képviselői helyhez jutott jobboldali Mongol Köztársasági Párt támogatását is megszerezte, így magának mondhatja a kormányalakításhoz szükséges többséget. A választási bizottság időközben két körzetben elvetette a szavazás megismétlését, így már csak egy mandátum sorsa van függőben.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.