2004. június. 19. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 16:41 Hét nap

KÍNAI ELNÖKI VIZIT, TÜNTETÉSSEL

Hét kétoldalú megállapodást is aláírtak Hu Csin-tao kínai államfő múlt heti budapesti látogatásán.

Hét kétoldalú megállapodást is aláírtak Hu Csin-tao kínai államfő múlt heti budapesti látogatásán. A dokumentumok értelmében egyebek között kibővül a Malév és a negyedik legnagyobb kínai belföldi légitársaság, a Hainan Airlines együttműködése, augusztus 2-ától heti háromszor közlekedik majd Budapest-Peking járat, és szeptembertől magyar-kínai kéttannyelvű iskola kezdi meg működését Budapesten. A nyár végén felújítja működését a sanghaji magyar főkonzulátus is - hangoztatták a magyar miniszterelnök és a vendég megbeszélésén, ahol Medgyessy Péter kijelentette: "Továbbra is valljuk az egy Kína elvet, és tiszteljük Kína területi integritását." A Mádl Ferenc államfővel folytatott tárgyalás után Hu Csin-tao külön meg is köszönte ezt az álláspontot, amit egyébként Szili Katalin házelnök is megerősített. A Tibetet Segítő Társaság a látogatás alatt a főváros több pontjára is tüntetést szervezett, hogy felhívja Hu Csin-tao figyelmét a tibeti emberi jogi helyzetre. A Szépművészeti Múzeum előtt tartott, bejelentett megmozdulásukat egy kínai férfi megzavarta: dulakodott a demonstrálókkal, kipukkasztotta léggömbjeiket, míg a rendőrök el nem vezették. Eljárás azonban nem indult ellene, mert - mint utóbb kiderült - diplomáciai mentességet élvez.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.