2004. május. 29. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 16:42 Hét nap

ÚJRA HERZOG-PER

A Fővárosi Bíróság (FB) a hét elején újrakezdte a Herzog-műkincsek visszaadásáért évek óta folyó, másfél milliárd...

A Fővárosi Bíróság (FB) a hét elején újrakezdte a Herzog-műkincsek visszaadásáért évek óta folyó, másfél milliárd forintos perértékű tárgyalást, amelyet a Legfelsőbb Bíróság (LB) döntése (HVG, 2002. december 7.) utalt vissza első fokra. Az örökösök által visszaigényelt tíz kép közül a Szépművészeti Múzeumban található egyebek között El Greco, Courbet, idősebb Lucas Cranach egy-egy festménye is. Az LB egyrészt azt tette szóvá, hogy az elsőfokú bíróság nem állapította meg pontosan, melyik kép melyik felperes tulajdonában volt korábban. Ezt az új eljárásban a felperesek azzal kívánják pótolni, hogy csatolják a műkincseket összegyűjtő Herzog Mór Lipót mindeddig ismeretlen helyen tartott végrendeletét, valamint az egykori hagyatéki tárgyalás jegyzőkönyvét. Az LB másik kifogása arra vonatkozott, hogy az FB-nek tisztáznia kell, kiterjedt-e az 1973-as amerikai-magyar vagyonjogi megállapodás - amelynek keretében az örökösök kártérítést kaptak - a visszaigényelt képekre, ha ugyanis igen, akkor a magyar állam tíz év elteltével elbirtoklással megszerezhette azokat. Az LB-nek ugyanez a tanácsa egyébként még áprilisban a Dános-műkincsgyűjtemény ügyében döntött úgy, hogy az állam a vagyonjogi megállapodás alapján a művek tulajdonjogát a polgári törvénykönyv szerint tíz év elteltével meg is szerezte, s így azóta jogszerű tulajdonos.