TÜNTETŐ ÁLLATORVOSOK
Frissen diplomázott állatorvosok, illetve a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának hallgatói demonstráltak...
Frissen diplomázott állatorvosok, illetve a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának hallgatói demonstráltak kedden a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) épülete előtt. A tüntetést azért szervezték, mert az agrártárca megszüntette a végzettek számára előírt egyéves gyakorlat finanszírozását, és április végétől felmondta köztisztviselői szerződéseiket. A hatvan gyakornok egyéves alkalmazásának költsége 240 millió forint. Az ügy előzménye, hogy az EU kifogásolta a rendszert, mivel a gyakorlati idő más tagállamokban nem előírás. "A végzett hallgatókkal biankó szerződéseket írattak alá az állat-egészségügyi állomásokon, amelyekre utólag írták rá lejáratuk április végi dátumát" - mondta a HVG-nek Hegedűs Péter, a hallgatói önkormányzat érdekvédelmi csoportjának tagja. Az egyéves gyakornoki idő a magán-állatorvosi praxis kiváltásához volt szükséges, amit az állatorvosi kamarákról szóló törvény írt elő. Az FVM okafogyottnak nevezte a demonstrációt, mivel április 28-ai dátummal kivették a törvényből ezt a passzust, bár az állat-egészségügyi törvényből nem. A demonstrálók szeretnék, ha folytathatnák a gyakorlatukat, és ha a mostani hallgatóknak finanszírozható rendszert alakítanának ki.