2004. február. 14. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 16:45 Hét nap

MAGYAR KORCSOLYAARANY

Aranyérmet nyert a női versenyszámban a budapesti, 97.

Aranyérmet nyert a női versenyszámban a budapesti, 97. műkorcsolyázó és jégtánc Európa-bajnokságon (Eb) Sebestyén Júlia (képünkön). A 23 éves versenyző e szám első magyar kontinensbajnoka (a sportágban az utolsó magyar Eb-győzelmet a Nagy Marianne-Nagy László páros szerezte 1955-ben). Sebestyén győzelme mellett a 18 éves Pavuk Viktória negyedik helye azt jelenti, hogy jövőre Magyarország három női versenyzőt indíthat az Eb-n. A rendezvény pénzügyi szaldójáról a Magyar Országos Korcsolyázószövetségnél egyelőre nem tudtak pontos adatokkal szolgálni a HVG-nek, csupán annyival, hogy szombaton - amikor Sebestyén az aranyat érő kűrt futotta -, illetve a másnapi gálán elkelt mind a 9 ezer jegy, a legolcsóbb 2300, a legdrágább pedig 12 500 forintért. A 300 millió forintból megrendezett verseny szervezői szolid nyereséggel számolnak. A rendezvényt a sporttárca 50 millió, a Fővárosi Önkormányzat 10 millió forinttal támogatta, a szponzori bevételek pedig mintegy 25 millió forintot tettek ki. A hirdetési felületek zömét a Nemzetközi Korcsolyázószövetség (ISU) értékesítette az International Management Groupnak, mint ahogyan a versenyen kiosztott félmillió dollár pénzdíjat - amelyből az egyéni győztesek egyenként 22 ezer dollárt kasszírozhattak - is az ISU biztosította.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.