Az emberek azt akarják, hagyja őket békén a politika, nem reformpártiak, ellenérzéseik vannak az életüket felbolygató, nagy átalakításokkal szemben - valahogy így summázta Gyurcsány Ferenc a közvélekedést kormányzása első hónapjaiban, és ehhez is tartotta magát. Még idén márciusban is úgy vélekedett: "Muszáj lenne változtatni, miközben az ország egy része azt üzeni nekem, hogy nem akar változni." Az állami túlköltekezés állandó szorításában, Medgyessy Péter több, addig még beváltatlan jóléti ígéretével a nyakában, az MSZP népszerűségvesztésének tendenciáját épp csak megfordítva, pénzügyminisztere - Bokros Lajos egykori közigazgatási államtitkára, Draskovics Tibor -, illetve befolyásos közgazdászok szüntelen unszolására áprilisban úgy döntött, belekezd valamibe, ami az átfogó reformoknál kevesebb ugyan, de mégis csak nagy dózisú beavatkozásként tüntethető fel.

Az MSZP áprilisi, államfőjelölő kongresszusán meghirdetett száz lépés e céloknak kiválóan megfelel: ad is és vesz is el, hoz is és visz is. Ráadásul mindezt a társadalmi igazságosság jegyében. A mérleg egyik serpenyőjében az átláthatóbb és igazságosabb családtámogatási és adórendszer kialakítása, a rászorulók távfűtési tarifáinak csökkentése (ha lesz belőle valami), az egészségügy krónikus területeinek megsegítése és a munkaerő-piaci vesztesek elhelyezkedésének megkönnyítése van, a másikban pedig például a járulékfizetés kiterjesztése, a gazdaság kifehérítési kísérlete vagy a luxusadó jövő évi bevezetése. Utóbbiak csak marginális érdekeket sértenek, viszont jól tálalhatók. A baj csak az, hogy a mérleg nem a kívánatos irányba billen el (legalábbis egyelőre); súlyos tízmilliárdok itt, sok-sok "apró" milliárdocska amott. A legmerészebb lépésekről, az egészségügy biztosítási alapra helyezéséről - és vele együtt az "állami" járulék fejében járó, valamint az azon felüli, fizetős szolgáltatások elkülönítéséről - még vajmi kevés részlet tudható, holott e tekintetben az ördög épp a részletekben rejlik. Mivel az államháztartás krónikus hiányán a központi költségvetés és a társadalombiztosítási alapok durván kétharmad-egyharmados arányban osztoznak, az utóbbi deficitjének megzabolázása is elkerülhetetlen.

Nem rendszerszemléletű reform tehát a száz lépés - a reform szó töröltetett is a politikai szótárból -, hanem egyes akut gyulladások csillapítása. Nem bagatellizálható egyik sem, de ilyenből nem százra, hanem sokkal többre volna szükség ahhoz, hogy a költségvetési túlköltekezés tartósan megfékezhető legyen. Vagy pedig az állami feladatgyűjtemény alapos megritkítására.

FARKAS ZOLTÁN