A Strabaggal terjeszkedhet a GYSEV.
Új szövetségesre lelhet a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.
Új szövetségesre lelhet a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. az újdonsült kisebbségi tulajdonosában, ha az Európai Unió is jóváhagyja a Strabag AG részvényvásárlását és ezzel a MÁV Cargo Zrt. privatizációját. Brüsszel ugyanis tavaly azt a feltételt szabta a MÁV árufuvarozó társaságának tulajdonosváltásához, hogy a vevő Rail Cargo Austria (RCA) szakítson konzorciumi társával, a GYSEV-vel. A Versenyjogi Bizottság úgy látta, a két cég együttműködése szűkítené a versenyt az osztrák és a magyar vasúti árufuvarozási piacon, ahol az RCA, illetve a MÁV Cargo volt a piacvezető, a GYSEV pedig mindkét országban a második. Ezért az RCA tulajdonában lévő logisztikai cég, a Speditions Holding GmbH eladta 5,7 százalékos GYSEV-részvénycsomagját az osztrák többségi tulajdonban lévő építőipari cégnek, a Strabag AG-nek, a GYSEV pedig kiszállt az RCA-val közös logisztikai cégekből, köztük a BILK Kombiterminál Zrt.-ből. A GYSEV így stratégiai partner nélkül maradt. A Hans Peter Haselsteiner (képünkön) üzletember nevéhez köthető Strabag-csoport viszont éppen tavaly alapított Ausztriában egy személyszállító céget, a Westbahn GmbH-t, amely a tervek szerint gyorsvonatot indít Bécs és Salzburg között. Az eddig inkább csak vasútépítésben jeleskedő Strabag a GYSEV-vel az áruszállítási piacra is beléphet. Közben a GYSEV többségi tulajdonosa, a magyar állam június 16-án ingatlanok apportjával csaknem 1 milliárd forinttal emelte a vasúttársaság tőkéjét, amihez hamarosan a társtulajdonos osztrák állam is hozzájárul; ezzel a Strabag részvénypakettjének aránya 4,9 százalékra apad, ám így is megéri neki az 5 millió eurót.