2005. október. 19. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. október. 19. 18:42 Cégvilág

Új tulajdonosok az Alba Airport Kft.-ben.

Kivásárolta a Fejér megyei Börgönd egykori katonai repülőterének fejlesztésére tavaly létrehozott Alba Airport Kft.

Kivásárolta a Fejér megyei Börgönd egykori katonai repülőterének fejlesztésére tavaly létrehozott Alba Airport Kft.-ből a brit tulajdonos PlaneStation-csoportot a székesfehérvári önkormányzat, így átmenetileg a társaság egyedüli tulajdonosa lett. (Az EUjet.com fapados légitársaságot üzemeltető PlaneStation a közelmúltban csődvédelmet kért Nagy-Britanniában.) Tóth Ferenc, a kft ügyvezetője nem kívánt nyilatkozni, de nem cáfolta, hogy az önkormányzat időközben már tovább is adta a 10 millió forint jegyzett tőkéjű társaság többségi tulajdonrészét. A HVG úgy tudja, hogy - bár ezt a cégjegyzék lapzártánkkor még nem tartalmazta - a kft 50 százaléka az ingatlanfejlesztéssel és befektetésekkel foglalkozó, Nagygyörgy Tibor érdekeltségébe tartozó Biggeorge's-NV Rt. által erre a célra létrehozott Pro-Omikron Kft.-hez került, amelyen keresztül csaknem félmilliárd forint friss tőke is érkezik a cégbe. A társaság 25 százalékos tulajdonosa lett Aba község önkormányzata, amely a fejlesztés alá vont terület egy részét birtokolja. Az Alba Airport Kft. célja, hogy - mintegy 15 milliárd forintos fejlesztéssel - a közép-dunántúli régió legjelentősebb polgári légiközpontját alakítsa ki az egykori katonai légibázison. Jelenleg még csak a környezeti károk elhárítása zajlik, az építkezés várhatóan jövőre indul, az átadás tervezett határideje 2009.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.