2008. február. 07. 09:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. február. 07. 09:25 Helyi érték

„Lottózunk, totózunk, de kilátástalan a dolog”-csődben egy dunántúli falu

Úsznak az adósságban, a bankok feketelistára tették az önkormányzatot és egy mostani döntés értelmében egy korábbi pályázati szerződésszegés miatt is fizetniük kell.


A Somogy megyei Felsőmocsolád polgármestere, Zvekán László nemrég elkezdett lottózni, mivel ebben látja a falu egyetlen esélyét a jelenlegi csődhelyzetből való kilábalásra. A 400 lelkes somogyi falunak egy 2002-es pályázati szerződés elszámolása körül felmerült hiányosságok miatt kellene most 16 millió forintot visszafizetnie. Az újabb adósság nem jött jól a településnek, főleg azután, hogy néhány éve már egy hasonló helyzetből csak csődeljárással menekült meg az önkormányzat. Zvekán László polgármester a sonline.hu-nak elmondta: csődeljárást még egyszer biztosan nem kezdeményeznek maguk ellen, mivel már nem lenne mit privatizálni.

Zvekán László
© sonline.hu

A falu neve akkor vált ismertté, amikor a 2002-es választások előtt közvetlenül 100 millió forint erejéig állami hitelkezesség-vállalást kapott a félezer lakosú kistelepülés egy sportcsarnok megépítéséhez. A döntést akkor többen támadták és kétségbe vonták előkészítettségét, a beruházás elmaradt, viszont a falu 2005 elejére csődhelyzetbe került. Az önkormányzat akkor a falu összes mozgósítható vagyonát elárverezte hogy ki tudja fizetni a tartozásainak legalább egy részét.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.