2004. június. 01. 12:28 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Kurd

Huszonöt halott a bagdadi kurd székház elleni robbantásban

Legalább huszonöt halálos áldozatot követelt az a robbantásos merénylet, amelyet egy kurd párt székháza ellen követtek el kedden az iraki fővárosban, Bagdadban.

Kedd délelőtt, az új iraki államfő és alelnökeinek kijelölése idején több nagy robbanást jelentettek az övezet környékéről, illetve kézifegyverek ropogása is hallatszott. Egy rendőrtisztviselő közölte, hogy a halálos detonáció egy kurd párti székház közelében következett be. A székház az iraki külügyminisztérium épületétől sincs messze.



Ugyancsak délelőtt egy iraki biztonsági tiszt bejelentette: tizenegy iraki polgári személy vesztette életét, és huszonhatan sebesültek meg egy másik merényletben, amelyet gépkocsiba rejtett pokolgéppel követtek el a Bagdadtól 200 kilométerre északra fekvő Baidzsiban. (MTI)
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.