2004. április. 09. 15:27 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Koszovó

Koszovó: politikusok uszítottak

Harri Holkeri, a koszovói ENSZ-misszió (UNMIK) vezetője szerint egyes koszovói politikusok is támogatták a múlt hónapban kirobbant zavargásokat.

Holkeri a tartományi parlament képviselői előtt mondott beszédében szólt erről. A misszióvezető szerint a március 17-én kirobbant erőszakhullám "egy kisebb létszámú csoport műve volt", és ennek tagjait bíróság élé kell állítani, mert veszélyeztetik a tartomány polgárainak jövőjét. A Beta belgrádi hírügynökség szerint Holkeri úgy fogalmazott, hogy Koszovóban vannak olyan politikusok, akik támogatták az erőszakot.



Az UNMIK adatai szerint - amelyek némileg eltérnek Belgrád és a szerb pravoszláv egyház adataitól - Koszovóban a március közepén történt szerbellenes pogromban 19 személy vesztette életét, több száz ház leégett, megsemmisült vagy megrongálódott 29 szerb ortodox templom és kolostor, és közel négyezren menekültek el lakhelyükről.



Pavle szerb pátriárka húsvéti üzenetében úgy fogalmazott, hogy a pravoszláv egyházat mélyen megrendítette a Koszovóban élő szerb nép ellen végrehajtott újabb pogrom, a templomok és kolostorok megsemmisítésével új sebeket ejtettek a keresztre feszített Krisztus testén.

(MTI)
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.