Gasztro -in- 2015. november. 23. 17:41

Cabernet Franc: Hungaricum vagy Gallicum?

Nemzetközi konferencián és monstre kóstolón tájékozódhattak múlt pénteken Siklóson és Villányban fogékony borisszák a Cabernet Franc sajátosságairól. Ezúttal sem mondjuk meg a tutit, azt azonban szeretnénk jelezni, hogy Villányban és a Loire mentén egészen másként gondolkodnak erről a csodálatos fajtáról.

 

A tetthely a siklósi vár konferenciaterme, időpont november 20. péntek, délelőtt. Kezdetnek Bock József, Gere Andrea és Gál Péter eredetvédelemért felelős államtitkár kicsit beszélnek – a Villányi Bormarkerting Műhely nevében is – a marketing és a PR fontosságáról, amit Gál Péter azzal egészít ki, hogy Villány mindig is példa volt a borászok összefogására. Talán kevesen tudják, hogy Gál az Angers-i főiskolán is elvégzett egy kurzust, első kézből ismeri a loire-i borokat, és már-már profetikus kijelentéssel azt vetítette előre, hogy a villányi franc-ok felveszik a versenyt az általa jól ismert loire-i vörösborokkal.

 Mi a franc?

Ezt követően Eric Sauter és Jan van Lissum holland bortermelők, -kereskedők, szakértők vették át a szót. Hangsúlyozva, hogy a franc már olyan jól beérik Bordeaux-ban, hogy nem véletlen, a legendás bordeaux-i Cheval Blanc több, mint 50 százalékát is ez a fajta adja. Aztán azt is elmondták, amit tudunk, vagyis hogy Villányban kiemelkedő a franc érettsége, majd olyasmivel sokkoltak, amire nem voltunk felkészülve. Nevezetesen, hogy a villányi franc-ok inkább a villányi terroirt jelenítik meg, nem pedig a franc-ságot. A két szakember kicsit méltatta az 1990-es évek „mágikus időszakát” Villányban, amikor megismerkedtek Bock Józseffel, Gere Attilával és Tiffán Edével, majd kifejtették, hogy jól tették a termelők, hogy az akkoriban divatos barrique-olt Cabernet Sauvignon mellett elkezdtek jobban foglalkozni a szakértők által mindig is jobban értékelt Cabernet Franc-nal. E váltásban kiemelkedő szerep jutott Michael Broadbent angol Master of Wine-nak, aki 2000-ben odanyilatkozott, hogy „a Cabernet Franc Villányban találta meg természetes otthonát”. Az előremutató folyamatban – Lissum szerint – a Sauska Pincészet megjelenése is fontos lépés volt.

boraszportal.hu

Pirosbogyó, feketebogyó

A siklósi konferencián kóstolt 12 villányi franc-t vakteszten, negyven bor közül választották ki, a szakértők fontosnak látták jelezni, hogy a 2010 utáni tételek kevésbé fásak, és kisebb az alkoholtartalmuk is, mint elődeiknek. Azt majd a jövő dönti el, lesz-e nemzetközi piaca a villányi franc-oknak, vagy – Bordeaux-hoz hasonlóan – a házasításoké lesz (vagy marad?) a főszerep. Az persze minden magyar szívét megmelengető gondolat volt, amikor van Lissum arról beszélt, hogy „aki nem szereti a villányi franc-t, soha nem fog értékelni egy pohár jó vörösbort”. Horkay András nemzetközi borakadémikus, az Országos Borszakértő Bizottság elnökének rövid bevezetője után (akitől megtudtuk, hogy a loire-i franc-okban a piros- míg villányi testvéreikben a feketebogyós gyümölcsök dominálnak) jöhetett az eddigre már igencsak várt kóstoló.

Elsőként Wassmannék 2013-as biodinamikus franc-ját kóstoltuk meg, ami a szakértők szerint „a legkevésbé villányi bor”, ám mégis csak Cabernet Franc. A Vylyan, a Weninger-Gere, Bock és a Sauska Pincészet boraiban érződik a kávés-feketecsokis vonal, egy-két borban még érezni a barrique hangsúlyokat is, amivel kapcsolatban Tiffán Ede szerényen megjegyezte: „én használtam Magyarországon először barrique hordót, és én vagyok az első, aki kezd leszokni erről”. Néhány villányi csúcsborász titokban elismerte lapunknak, hogy a 47 éves tőkékről szüretelt, főként másod- és harmadtöltésű francia hordókban érlelt Tiffán Grand Selection 2011 volt náluk a nyerő a sorból, a kissé dél-olaszabb stílusú Sauska franc kevésbé a hazai borászok, mint inkább a nemzetközi borbírálók tetszését nyerte el – nyert is épp elég díjat. Többen csuklani kezdtek Heumannék 2011-es franc-jánál is, a bor rengeteg díjat nyert, egyensúlya tanítani való.

„Kis teljesítmény, magas minőség”

„A hatvan-nyolcvan éves tőkék olyanok, mint a koros férfiak: kis teljesítményt nyújtanak, de magas a minőség” ezt már megint Tiffán Ede jegyzi meg a konferencia résztvevőinek nagy derültségére. Miután borában ezt már bemutatta, inkább hiszünk neki, szavai a fülünkben csengenek a loire-i borok kóstolásakor is. Az egy-két éves reduktív franc-ok (Couly-Dutheil, Chinon, Burgueil) akár elfuserált Pinot Noir-ok is lehetnének, annyira más arcát jelenítik meg a cabernet franc-nak. Bár korábban azt hallottuk, a villányi franc-okban a terroir jelenik meg, nem a franc, ám nem vagyunk meggyőzve arról, hogy ezek a borok jelenítik meg a franc igazi arcát. Az utolsó tételek között, amelyek már hordót is láttak, a magyar száj számára inkább értelmezhető ízvilág tűnik fel, ezeknek a boroknak már van teste, a vegetális, sós jegyek kifejezetten tetszetősek. Bár tényleg nem lehet összekeverni őket villányi testvéreikkel, például a Charles Joguet Clos de la Dioterie 2011 – Chinon szenzációs, elegáns, egyensúlyos bor. Ezért már érdemes volt eljönni a konferenciára, ahogyan azért a mondatért is, hogy a nemzetközi szakértők szerint a Pinot Noir és a syrah lecsengőben van a globális borpiacon, és állítólag egyre nő a kereslet a Cabernet Franc iránt. Ki tudja, talán erre érzett rá Ipacs Szabó István is, a Vylyan főborásza, aki nemrégiben saját, másfél hektáros birtokon kezdett el gazdálkodni, a fajtaösszetétel: 100 % franc.

Amit még tudni érdemes

Világszerte összesen 55 ezer hektáron termelnek Cabernet Franc-t. Az élen Franciaország jár nagyjából 6500 hektárral, ezt követi Olaszország (elsősorban Friuli és Veneto környéke), majd jön az Egyesült Államok, és az előkelő negyedik helyen Magyarország áll mintegy 1350 hektárral. Villányban 350 hektáron termelik ezt a fajtát.

 

 

 

 

 

 

 

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.