A Boscolo Hotel New York-ban rendezett díjátadó gálavacsorán hirdették ki a múlt hét végén, hogy melyik jelölt érdemelte ki 2014-ben a Borászok Borásza és a Borászok Barátja díjat.
Ezt az elismerést a leghitelesebb szakmai díjként tartja számon a borásztársadalom: egy díj a legjobbaktól a legjobbnak. 2014-től ez még hangsúlyosabban igaz, mint eddig, hiszen a díjat felügyelő Vinum Praemium Alapítvány kuratóriuma helyett már a jelölés joga is a borászoké volt. Az idén először az eddigi évek Borászok Borászai dönthették el, hogy ki az az 50 magyar borász, aki egyáltalán esélyes lehet a cím elnyerésére. A győztest egyszerű többséggel, de kétkörös szavazással választották meg. Az első kör után a legtöbb szavazatot kapott 5 jelölt közül került ki a győztes. (Szavazategyenlőség esetén a legidősebb jelölőtestületi tag szavazata dönt.) A Borászok Borásza örökös cím, amelyet nem lehet újra elnyerni.
A „halhatatlanok klubjának” tagjai: Demeter Zoltán (2007), dr. Lőrincz György (2008), Szepsy István (2009), Légli Ottó (2010), Kaló Imre (2011), Györgykovács Imre (2012) és Szentesi József (2013) idén Berecz Stephanie tokaji borászt fogadták soraikba.
A Borászok Borásza díj mellé 2012-ben alapították a Borászok Barátja díjat, amelyet olyan civil személyiség kaphat, aki tevékenységével kiemelkedően képviseli a magyar bor érdekeit és nagyban segíti a magyar borászok munkáját. A díjra ugyancsak a Borászok Borászai állíthatnak jelölteket. Az idei jelöltek voltak: Alkonyi László borszakíró, aki főszerkesztője és alapítója volt a Borbarát Magazinnak; Ambrus Lajos József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food&Wine vendégszerzője; Bányai Gábor Botond a Borigo Magazin kiadóigazgatója és főszerkesztője, a Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumának volt tagja; Isabelle Legeron a Travel Channel francia műsorvezetője.
A díjat az ötödik jelölt, Mészáros Gabriella a Borkollégium oktatási központ vezetője, nemzetközi tanácsadó, borszakíró, az első magyarországi nemzetközi borakadémikus vehette át.
Így hát a 2014-es évet a nők jegyzik, gratulálunk.