2012. augusztus. 17. 09:39 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 17. 09:36 Gasztro

Vándor tepsit is adnak a varsányi lepényfesztivál fődíja mellé

Ötödször rendezik meg a Lepényfesztivált szombaton a Nógrád megyei Varsányban, ahol most először nemcsak a legfinomabb kalácsot díjazzák, hanem a legszebb tálalást, valamint a legfiatalabb és a legidősebb lepénysütőt is.

Varga Nóra, a program szervezője elmondta: a kisült lepényeket a színpadi műsorok idején folyamatosan kóstolja a zsűri, a versenyen nyolc varsányi csoport vesz részt.

Korábban csak a legfinomabb lepény nyert elismerést, a díj pedig - a vándor sodrófa - idén egy vándor tepsivel egészül ki - tette hozzá.

Varsányban a mindennapokon túrós lepényt sütnek, a fesztiválon viszont erdei gyümölcsös, meggyes, szilvás, körtés, káposztás, sonkás és hagymás lepények is készülnek.

A Lepényfesztivál résztvevői a helyszínen kemencékben sült palóc ételeket is kóstolhatnak. A Parasztdekameron című előadással lép fel Varsányban a losonci Kármán József Színház, az Osztályfőnöki óra című műsorral mutatkozik be az idén megalakult Varsányi Ifjúsági Együttes, fellép a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia és a salgótarjáni KiViszi Színházi Műhely is. Lesz még mazsorett, zumba, hastánc- és monociklis bemutató, emellett íjászat, kézműves vásár, lovaglás és hintózás is várja a vendégeket.