2012. július. 06. 17:34 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 06. 17:51 Gasztro

Több ezer palacsintát sütnek holnaptól Derekegyházon

Újabb palacsintás rekord felállítását határozták el Derekegyházon: idén a hatodik Palacsinta Fesztiválon 170 óráig forgatják majd a sütőket a falusiak.

Eddig minden évben született magyar rekord. Tavaly 105 órán át sütöttek és 22 ezer palacsintával zárták a fesztivált, amit idén szeretnének túlszárnyalni. Ezért elhatározták, hogy több mint egy hétig állnak majd a tűzhely mellett a kétóránként beosztott lakosok a főtéren - mondta el pénteken Szabó István, a Csongrád megyei település vezetője.

Négy tűzhelyen tizenkét sütővel készítik a palacsintát szombat délutántól jövő szombat estig. Tavaly mintegy 400 liter tejre volt szükség a tésztához, idén a számítások szerint 600 liter kell majd. Emellett 800 kilogramm liszttel, hozzávaló cukorral, tojással készülnek. Utóbbi minősített termelőktől, frissen érkezik majd naponta a falu konyhájára, ahol a tésztát elkészítik.

A közös mellett egy egyéni rekordkísérlet is zajlik majd: az egyik szervező ugyanis elhatározta, hogy addig süti a finomságot, amíg bírja. Idén is elkészül Derekegyház 150 centiméter átmérőjű óriás palacsintája, melyet 2010-ben sütöttek meg először. Akkor ez volt a rekord.

A palacsintafogyasztás egész héten ingyenes lesz. Egy becsületkasszát helyeznek ki, amelybe mindenki annyi pénzt helyezhet el, amennyit a derekegyházi hátrányos helyzetű gyermekek nyaraltatására szán - tette hozzá a polgármester.

Az egyhetes fieszta alatt minden nap egy-egy környező települést látnak vendégül Derekegyházon. A hét vendég a palacsintáért cserébe színes programokkal érkezik.

A jövő hét végén a már tizenhetedik alkalommal megrendezett Falunapok zárják a programsorozatot. Szombaton 2012 méteres palacsintafutással, mazsorettfelvonulással, divatbemutatókkal, hagyományőrző programokkal és palacsintatánccal várják a Derekegyházra érkezőket, a napot tűzijáték zárja. Vasárnapra családi napot szerveztek.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.