2010. március. 12. 18:42 Utolsó frissítés: 2010. március. 12. 18:17 Gasztro

Sör-bloggerek egymás közt

A blogírás jellemzően magányos műfaj, ezért mindenképpen rendhagyónak nevezhető az a találkozó melyet néhány sör-blogger, egy közös sörözéssel összekapcsolva, tartott a minap a Ferdinánd Sörházban.

A találkozó apropója természetesen a sör volt. A jelenlevő – egymást többségükben itt megismerő bloggerek – számára azonban a sör ennél többet jelent. A táskákból hamar előkerültek különféle sörkülönlegességek és söröspoharak. Igazolva, hogy az igazi sörblogger sokkal inkább ínyenc, mint mennyiségi sörivó.
A Sörbúvár olvasói elsősorban sörleírásokat találnak a blogon, míg a Főzdevadász a kisüzemi sörfőzdéket mutatja be blogjában, Serteperte pedig a sörös adomák közreadásában jeleskedik. Tony Caviar a legaktívabb blogger, mindenről, ír ami a sörrel kapcsolatos a Folyékony Kenyér című blogjában.

Kovács Gábor

A találkozó a legnagyobb egyetértésben zajlott. A cél közös: a gasztronómiai irodalomban kissé elhanyagolt sörnek megadni, az őt megillető rangot. Azt valamennyi résztvevő – blogger és kommentelő egyaránt – szomorúan konstatálta hogy az otthoni sörfőzés Magyarországon nem tud elterjedni. Felemlítettek egy olyan esetet is, amikor valakit a VPOP azért büntetett meg, mert a boltban vásárolt – 20 liter otthoni sörfőzéshez elegendő – erre a célra előkészített alapanyagokból készített söre után nem fizetett jövedéki adót. Mindennek ellenére folytatják a sör népszerűsítését és további találkozókat is terveznek. Egészségükre!

K. G.

hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.