A 35 éves nőről készült videót csütörtök estig több mint 1,2 millióan nézték meg a YouTube-on.
Nem tartja sem bátornak, sem különlegesnek a tettét az a dél-koreai pártszóvivő, aki a hadiállapottal szembeni tiltakozása jeleként félrelökte egy katona fegyverét – írja a Reuters.
Mi is megírtuk, hogy Jun Szogjol elnök kedden, helyi idő szerint késő este egy tévébeszédben, látszólag mindenféle előzmény nélkül kihirdette a hadiállapotot, az ezután kirobbanó népharag és a hirtelenjében összehívott nemzetgyűlés döntésének hatására azonban – mindössze órákkal a kihirdetése után – már vissza is vonta a rendeletet.
A katonai vezetés azonnal betiltotta a politikai tevékenységeket, a nemzetgyűlés képviselői azonban ennek ellenére a Parlament épületébe mentek, rengeteg tüntetővel együtt. A tiltakozók dulakodásba keveredtek az odavezényelt, maszkos, felfegyverzett katonákkal, bútortorlaszokkal, élőlánccal és poroltókkal próbálták meg feltartóztatni őket. A parlamentben végül sikerült megszavazni a hadiállapot megszüntetését.
Az összetűzésekről készült videók egyikén szerepel a 35 éves Ahn Kürjong, a Demokrata Párt szóvivője is, aki szembeszállt az egyik katonával, kiabált vele, és megragadta a fegyverét. Az egyik, róla készült videót csütörtök estig több mint 1,2 millióan nézték meg a YouTube-on.
„Az egyetlen gondolatom az volt, hogy meg kell állítanom őket. Ellöktem őket, leráztam őket, és mindent megtettem, amit tudtam”, nyilatkozta a nő a Reutersnek. Arra a kérdésre, hogy számított-e ekkora figyelemre, azt mondta: „sokan voltak nálam bátrabbak”.
A katonai csapatok parancsnoka csütörtökön azt mondta, nem akar lőfegyvereket bevetni a lakosság ellen, a védelmiminiszter-helyettes pedig arról beszélt, hogy nem adtak éles lőszert a katonáknak.
Az ellenzéki képviselők a hétvégén szavazhatnak az elnök felelősségre vonásáról.