Tiltani vagy engedni a használatot? Egy amerikai kutatás meglepő eredményt hozott az okostelefonok iskolai használatáról.
Azok a diákok, akiknek megengedték, hogy a tanórák közben egy rövid időre használhassák az okoseszközeiket, jobb eredményeket értek el a teszteken, és az órákon is jobban figyeltek – derült ki a Southern Illinois University frissen megjelent kutatásából.
A kutatók egy félév során vizsgálták 22 kurzuson a diákokat, akiknek egy része egy-, két- vagy négyperces „technikai szüneteket” kapott az órákon, amikor használhatták az okoseszközeiket. A kontrollcsoport tagjai ugyanilyen hosszú szüneteket kaptak, de eszközhasználat nélkül, őket arra biztatták, tegyenek fel kérdéseket az adott anyaggal kapcsolatban – foglalta össze a Forbes.com, hogyan is zajlott le a kutatás.
Érdekes eredmény, hogy a legrövidebb, egyperces mobiltelefonos szünet bizonyult a leghatékonyabbnak.
Hogy a „minél rövidebb, annál jobb” eredményt mi okozta, arra a kutatóknak sincs biztos magyarázatuk. Az egyik ok talán az lehet, hogy egy perc elég egy gyors üzenet elolvasására és elküldésére, de ha több idejük van sok üzenetet küldeni, akkor nagyobb valószínűséggel kapnak újabb üzeneteket, amire aztán akár az órákon is válaszolnak.
A magyar iskolákban szeptembertől – parancsszóra, előkészítés és egyeztetés nélkül – bevezetett mobiltilalom gyakorlati megvalósulásáról itt írtunk: