Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A legszélesebb mosolytól válik meg a Forma–1: Daniel Ricciardónak nem maradt már hely – ezúttal már jóval a szezon vége előtt. A sorozat nem minden idők egyik legnagyobb versenyzőjétől köszön el, de egy olyantól, aki nagyon sokat adott a sportágnak, és akinek meghatározó szerepe volt a Red Bull történetében is. Persze mindenki tudja, hogy az F1 mennyire kegyetlen tud lenni, de Ricciardo, aki nemcsak győzelmeket, szédítő előzéseket és felejthetetlen pillanatokat hagy hátra, hanem rajongók tömegeit is, érdemelt volna egy tisztességes búcsút.
Azt talán Daniel Ricciardo sem vitatja, hogy érett már a távozása. Tavaly fél éves kihagyás után tért vissza a Forma–1-be, újult erővel, energiával és kedvvel, és a tehetségét, amely egykor futamgyőzelmeket ért, újra megvillantotta egy-egy pillanatra. De már messziről látszott, ahogy ez a tehetség egyre tompább lett, miközben körülötte egyre élesebben mutatták meg magukat a vetélytársak.
Az elmúlt időszak bukdácsolása ellenére a sorozatban igenis fel fog tűnni az űr, amelyet maga mögött hagy. Mint nagyon sok meghatározó, magának hírnevet kivívó versenyző, Ricciardo is túlmutatott a sportágon. A teljesítményét nyilván lehet pótolni, az utódja, Liam Lawson vállán ott is az édes teher, de a karaktere, a kisugárzása – és persze a mosolya – egyedi és megismételhetetlen.
A sportolók hajlamosak nem túl jól megélni a búcsút, olyan megrázkódtatás ez, amelyre a nagy győzni akarás közben aligha tudnak felkészülni. Ráadásul keveseknek adatik meg, hogy a karrierjük csúcsán vonuljanak el. Ricciardo esetében végképp egy lassú kiégésnek lehettünk a tanúi, miközben végig ott lebegett körülötte a be nem teljesített potenciál érzése. A neve mellett nyolc győzelem, 32 dobogós hely, 1329 pont van. Volt olyan időszak, amikor kevesen kérdőjelezték meg, hogy egy világbajnoki címnek is ott kellene lennie. De a Forma–1 – és az élet – sokkal bonyolultabb annál, mint hogy minden világbajnoki tehetség végül győzzön is.
Ricciardo 35 évesen vonul vissza. Jó néhány évvel ezelőtt, amikor a Hungaroringen interjút készíthettem vele, még csak 27 éves volt, de már azon merengett, hogy rohan az idő, és ő még mindig nem teljesítette a küldetését, nem ért fel a csúcsra a sorozatban, miközben már ott tolonganak mellette a pályán a fiatalok. Az idő furcsa, kegyetlen mértékegység a sportban, azon is túl, hogy egy-egy győzelem akár ezredmásodperceken is múlhat. A tehetségnek is egy adott időintervallumban kell kibontakoznia, megtalálnia a lehetőséget, a megfelelő időt, helyet és a szerencsét.
Daniel Ricciardo legalább olyan érzékkel szalasztott el lehetőségeket, mint Fernando Alonso, amikor csapatot váltott. Sem a Red Bullnál, sem a McLarennél nem tudott úgy időzíteni, hogy minden összejöjjön, miközben a tehetségéből kiindulva sokkal többre is képes lehetett volna. De az ausztrál mintha már évek óta tudta volna, hogy lejárt az ideje, nem tudott a gyors felívelésből vb-címet kovácsolni úgy, mint Vettel vagy Verstappen, Schumacher vagy Hamilton. De talán éppen ezért kiélvezte az autóversenyzői lét minden percét.
A mindig csupa szív, csupa mosoly Ricciardónak, akit tényleg receptre kellene felírni a borús napokra, van egy filozofikus oldala is, amelyet sokszor eltakar az általa gerjesztett társasági pezsgés. Az elmúlt napok bizonytalan búcsúja során többször előkerült az a hangfelvétel, amelyben megfogalmazta a sportolói ars poeticáját, és amely kicsit talán betekintést enged ennek a lelke mélységeibe is.
Amikor arról kérdezték, mit üzenne a fiatalkori önmagának, ezzel állt elő: „Élvezd a pillangókat a gyomrodban, élvezd a naivitásodat, élvezd az idegességet, a nyomást, azt, hogy az emberek nem ismerik a nevedet. Ha az első naptól a csúcson akarsz lenni, akkor később nincs mire várni. Élvezd, ahogy nevet szerzel magadnak, és menet közben nagyszerű emberekkel találkozol. Van jó néhány sokat látott ember, akivel együtt lehet nevetni, akitől tanulni lehet, akivel élvezni lehet a közös pillanatokat. Ezért aztán öleld magadhoz azt, ami jó. Tartsd szem előtt a célt. Ne térj le túl messzire az utadtól, csak próbálj folyamatosan építkezni, fejlődni, tanulni magadtól, de soha ne feledd, hogyan értél el ide. Hozd magaddal a barátaidat is. Hozd magaddal a családodat. Ne feltételezd, hogy csak zavaró tényezők lesznek. Ne félj attól, hogy olyan emberekkel vedd körül magad, akiket szeretsz és akiket szeretsz.” Ha Forma–1-es versenyzőként nem is, motivációs előadóként még fényes jövő állhat előtte.
A kollégák, csapatfőnökök, szponzorok most meleg szavakkal búcsúztatják most a virtuális térben, és bár az Instagram-posztoknak is megvan a maguk szerepe és jelentősége, Ricciardo többet érdemelt annál, hogy a Szingapúri Nagydíj suta vállveregetései után – amikor a búcsú még csak erős sejtés, és nem hivatalos bejelentés volt – ennyivel köszönjön el tőle a Forma–1.
Az ugyanis sokkal többet köszönhet neki, mint ami elsőre a statisztikákból kitűnik.
Mostanra közhellyé nemesedett az a megállapítás, hogy az F1 mai népszerűsége mennyit köszönhet a Netflix közbeiktatásának és a Drive to Survive című sorozatnak. Szakdolgozatok és tanulmányok témája lehetne azoknak az összefüggéseknek a feltárása, amelyeket a netflixes stáb megjelenése generált a paddockban – a szurkolók számának növekedésétől kezdve az amerikai terjeszkedésig.
A Netflix és az F1 nagy szerencséje, hogy az első évad éppen Daniel Ricciardóval a középpontjában debütált, ő volt az első, aki megjelent a képernyőn. Az ausztrál imádni való faarccal mondta bele a kamerába: Daniel Ricciardo vagyok, autószerelő. A stáb a Red Bullnál töltött utolsó napjait mutatta meg, a sokkoló átigazolását a Renault-hoz, de bónuszként megkapta az ausztrál lehengerlő mosolyát és kameraérzékeny akcióit, amelyekkel azonnal magához vonzotta a nézőket. A sztori önmagában is izgalmas volt, hiszen Ricciardo nagyot kockáztatott, amikor ott hagyta a mezőny egyik csúcsistállóját, és a szerencsejátékos vakmerőségével tett fel mindent egy lapra, majd amikor ez nem jött be, tovább állt a McLarenhez. De a sztorin túl az ausztrál személyisége is úgy csillogott a kamerák előtt, hogy nézők millió nem tudták levenni róla a szemüket. Ha úgy tetszik, sok új rajongó számára ő volt a kapudrog a Forma–1-hez.
DANIEL RICCIARDO. Forever our Honey Badger. pic.twitter.com/19Rf0P3yHs
— Netflix (@netflix) September 27, 2024
A Netflix szerencsére még elkapta az utolsó nagy dobását, a 2021-es győzelmét az Olasz Nagydíjon a McLarennel – majd alaposan dokumentálhatta ennek tetovált lenyomatát a McLaren-főnök Zac Brown karján. „Az első versenyemet Daniel Ricciardóval nyertem, és ezért örökké hálás leszek” – helyezte el a csapat történelemkönyvében azt a pillanatot Brown.
Sok új rajongónak is Ricciardo tette felejthetetlenné az F1-et, még úgy is, hogy a Netflix által beszippantott generáció igazán ütős formájában nem láthatta őt élőben. Például azt, amikor nem sokkal az után, hogy megjelent a színen, megszorongatta, sőt háttérbe is szorította a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt, vagy amikor 2018-ban varázsolt Monacóban, elégtételt véve a sorson, amely két évvel korábban megfosztotta a győzelemtől. De még arról az időszakról is lemaradtak, amikor Max Verstappennek volt méltó ellenfele a Red Bullnál. Az elmúl időszak eredménytelensége ellenére is meg tudott maradni a Forma–1 egyik főszereplőjének – a Liberty Media által dédelgetett amerikai piacon pedig abszolút szupersztárnak számított, szinte lubickolt az amerikaiak figyelmében és teljes erőbedobással kiszolgálta a tengeren túli rajongókat.
Ezért is szerencsétlen és kicsit szomorú is, hogy épp az austini futam előtt tette ki a szűrét a csapat – hogy mást ne mondjuk, senki nem tudja úgy viselni a cowboy kalapot a mezőnyben, mint ő –, még úgy is, hogy a legelvakultabb rajongói is tisztában voltak azzal, hogy a versenyképessége hanyatlóban van. A körülmények, amelyek között távoznia kellett, méltatlanok hozzá, a csapatához és az egész Forma–1-hez, nem is szólva arról, hogy a szurkolókban is rossz érzéseket keltenek.
Ricciardo úgy érkezett meg a múlt heti Szingapúri Nagydíjra, hogy számított a jövőjét firtató kérdésekre, válaszai azonban még sem neki, sem a csapatnak nem voltak – utóbbi annyit volt hajlandó csak jelezni, hogy a futam után vizsgálják felül a pilótáik teljesítményét. Vasárnapra ez a bizonytalanság már még mindig ki nem mondott bizonyossággá alakult, a csapatfőnök Laurent Mekies a versenyt követően sajtóközleményben jelezte: Ricciardót azért hívták be egy extra kerékcserére és tették lehetővé neki, hogy megfussa a verseny leggyorsabb körét, mert lehetséges, hogy ez volt az utolsó szereplése. A szurkolók pedig olvastak a sorok között, és a szokásos szavazáson megválasztották a nap versenyzőjének.
A szingapúri futam leintése után Ricciardo a megszokottnál hosszabban időzött a cockpitben – még egyszer, utoljára talán. „A pilótafülke olyasmi, amihez … hosszú évek alatt nagyon hozzászoktam” – mondta a verseny után az F1 TV-nek adott érzelmes interjúban, a könnyeivel küszködve. – „Csak ki akartam élvezni a pillanatot.”
Danny Ric ❤️
— Formula 1 (@F1) September 22, 2024
An emotional Daniel Ricciardo speaks after the #SingaporeGP pic.twitter.com/53hD09HZ4z
De a pillanatban mégsem volt, nem lehetett lezárás. Ricciardónak úgy kellett elbúcsúznia, hogy nem tudta biztosan, búcsúznia kell-e. Hivatalosan csak négy nappal később, csütörtökön erősítette meg a Red Bull, hogy Lawson váltja, már a következő futamtól. Miközben a Red Bull lépése érthető – Ricciardóból már nem néztek ki komolyabb eredményt, Lawsont pedig nem akarták elveszíteni, aminek fennállt a veszélye –, az, ahogyan ezt meglépték, nem vet jó fényt a mostanában egyébként is küszködő, széttartó csapatra.
Ezzel az idétlen és méltatlan eljárással megfosztották az ausztrált attól, hogy rendesen elköszönjön a sportágtól, és a sportág is méltó módon elköszönhessen tőle. Szingapúr lehetett volna a búcsúbuli színhelye, mindenki kaphatott volna egy esélyt, hogy Ricciardo előtt tisztelegve cipőből pezsgőzzön, megidézve a híres dobogós shoey-kat. Ha idejében meghozzák a döntést, de nem tették.
De legalább a Netflixen jövő év elején megnézhetjük majd, hogyan telt az utolsó néhány órája és perce Forma–1-es versenyzőként a szingapúri paddockban.
(Nyitóképünkön Daniel Ricciardo a 2018-as monacói győzelmét ünnepli.)
