Élet+Stílus HVG 2024. augusztus. 26. 07:42

Gleccserbe veszett egy turista Izlandon

A külföldiekből álló csoport két tagját még keresik.

Egy turista meghalt, egy másik pedig megsérült, amikor beomlott a jég egy 25 fős csoport alatt az izladi Breidamerkurjökull gleccsernél – írja a BBC. A sérültet kórházba szállították, nincs életveszélyes állapotban, a csoport két további tagját azonban nem találták meg, a keresést éjszakára a körülmények nehézsége miatt felfüggesztették.

A turistacsoport alatt vasárnap délután, helyi idő szerint három körül omlott be a jég, ekkor érkezett segélyhívás a mentőszolgálathoz. A mentőakcióban mintegy 200 fő vesz részt, a munkát nagyrészt kézzel végzik. “A körülmények nagyon nehezek a terepen” – nyilatkozta Sveinn Kristján Rúnarsson helyi rendőrfőnök. “Nehéz felszereléseket levinnünk a gleccserbe, ezért mindent kézzel kell csinálnunk” – tette hozzá. A helyi sajtónak azt is elmondta, hogy nem tudtak kapcsolatba lépni a két eltűnt személlyel.

Rúnarsson közölte, hogy a csoport kizárólag külföldi turistákból állt, arra viszont nem utalt semmi, hogy a túrának ne kellett volna elindulnia. Elmondása szerint majdnem egész évben szerveznek a mostanihoz hasonló utakat tapasztalt vezetők irányításával, de mindig fennáll az esélye, hogy szerencsétlenség történjen.

Frissítés 19:50:

Bár hétfőn folytatódott a mentési akció, délután a rendőrség közölte, hogy leállították a kutatást, mert kiderült, téves információkat kaptak a csoport létszámát illetően, a túrán ugyanis nem 25, hanem 23 ember vett részt.

Borítóképünk illusztráció.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.