Élet+Stílus hvg.hu 2024. július. 29. 12:24

Gyanúsítottként hallgatták ki a kisfiút felrúgó karateedzőt

Kiskorú veszélyeztetése a gyanú a szolnoki kalandparkban egy, a gondjaira bízott kisgyereket lendületből felrúgó edző ellen. A férfi korábban azt mondta, sajnálja, amit tett.

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a szolnoki karateedzőt, aki felrúgott egy kisfiút – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint hétfőn, kiskorú veszélyeztetése gyanújával hallgatta ki a rendőrség a szolnoki férfit, akinek a videókamera által felvett rúgása óriási botrányt váltott ki. A felvétel ebben a cikkünkben látható: 

Úgy felrúgott a gyermekfelügyelő egy kisfiút, hogy az fejre esett – videó

Sokkoló videón látható, ahogy egy kalandparkban egy gyermekfelügyelő egy rábízott kisfiút bántalmaz. Úgy felrúgja a gyereket, hogy az megpördül és a fejére esik. Ezután otthagyja.

„Teljesen vállalhatatlan. Életem legsötétebb pillanata. Én soha többé gyerekeket, illetve karatét nem fogok oktatni” – nyilatkozta korábban az RTL-nek A. Tibor, akit eddig azért nem tudott a rendőrség kihallgatni, mert előre leszervezett külföldi nyaraláson vett részt: 

Egyelőre nem tudják kihallgatni a kisfiút felrúgó karateedzőt, mert külföldön van

A TV2 Tények című műsorában beszélt az edző egy állítólagos volt tanítványa is, aki azt állította, hogy a férfi megerőszakolta.

Időközben a karate tanításától eltiltotta a szövetség, és az eset óta eltelt időben több volt tanítványa is előállt azzal a váddal, hogy agresszív nevelési stílusban vezette az edzéseit. Emellett a volt barátnője is arról beszélt, hogy többször bántalmazta őt.

Erről azt mondta: az edzések „a harcművészeti szellemiségnek megfelelő módon, sportszakmailag és pedagógiailag helyes módon” történtek, aki pedig bántalmazással vádolja, azt beperli. Azt is mondta: Orbán Viktornak igaza volt, amikor elítélte, amit tett, és sajnálja, hogy az ő bizalmát is elveszítette.

hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.