A milliárdos megfogadta, hogy megsemmisíti azt a „hihetetlenül gonosz” kultúrát, amely lehetővé teszi a nemváltást.
„A fiam halott” – mondta Elon Musk, egy friss, Jordan Petersonnak adott interjúban, arra utalva, hogy elhidegült gyereke nemet váltott. A milliárdos úgy fogalmazott, a fia elméjét megfertőzte a „woke-vírus”, őt magát pedig annak idején rászedték, hogy egyezzen bele a fiú hormonblokkolós kezelésébe.
„Ez még azelőtt volt, hogy átláttam volna, mi történik valójában. Akkor volt a Covid is, szóval mindenki össze volt zavarodva, nekem meg azt mondták, hogy Xavier akár meg is ölheti magát”, ha nem kapja meg a nemváltáshoz szükséges gyógyszeres kezelést. Peterson erre azt mondta, ez hazugság volt, mert semmilyen klinikai bizonyíték nem állt rendelkezésre, ami ezt az állítást alátámasztotta volna.
„Ez hihetetlenül gonosz dolog, és egyetértek veled abban, hogy börtönbe kéne zárni azokat, akik ezt promotálják” – mondta Musk. A milliárdos azt állította, neki senki sem mondta el, hogy a hormonblokkolók valójában „sterilizáló gyógyszerek”.
Musk szóban forgó gyereke a milliárdos volt feleségétől, Justine Wilsontól született még Xavier Musk néven. A most 20 éves személy 2022-ben esett át nemátalakító műtéten, és ugyanebben az évben változtatta meg a nevét is, hogy minden, őt az apjához kapcsoló szálat elvágjon. Most Vivian Jenna Wilson néven, transznőként él.
A milliárdos azt mondta, gyereke tranzicionálása óta küldetésének tekinti, hogy eltörölje a nemi átalakítási eljárást a gyerekeknél. „Megfogadtam, hogy ezután elpusztítom a woke-elmevírust. És már haladunk is vele.”
Musk néhány nappal azután nyilatkozta mindezeket, hogy kiderült, áthelyezi a SpaceX és X központját Kaliforniából Texasba. Ezt az váltotta ki, hogy Gavin Newsom kaliforniai kormányzó aláírt egy törvényt, amely megtiltja az iskoláknak, hogy értesítsék a szülőt, ha gyerekük a korábban használttól eltérő nemű névmást kezd el magára használni.