Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A csehszlovák sportoló megtalálta az örömöt a fájdalomban, és úgy lett olimpiai hős, hogy minden ellenfélben meglátta a barátot. A hamarosan kezdődő párizsi olimpia előtt felejthetetlen pillanatok felidézésével hangolódunk a játékokra. Sorozatunkban most 1952-be utazunk vissza az időben.
Az 1952-es helsinki olimpián Emil Zátopek megnyerte az öt- és tízezer méteres futószámot is, majd úgy döntött, hogy ha már ott van, benevez a maratonra is, és életében először lefutja. Megnyerte azt is. A nyomaték kedvéért ide tesszük a távot: 42 195 méter. Pillanatokkal azután, hogy átszakította a célszalagot, a jamaicai 4×-as váltó is nyert, és Zátopeket a vállukon vitték körbe egy győzelmi körre, miközben a stadionban hetvenezren skandálták a nevét.
Talán már ebből sejthető, mi táplálta azt a legendát, amely ezt a csehszlovák katonából lett olimpiai bajnokot övezte – és a statisztikát még folytathatnánk: négy olimpiai arany- és egy ezüstérmet nyert, 18 világcsúcsot állított be, és hat éven át senki sem tudta legyőzni tízezer méteren. De Emil Zátopek emberileg is bevonult az olimpiák nagykönyvébe, és nemcsak azzal, hogy újraértelmezte az emberi kitartás határait, hanem azzal is, hogy a barátságot, az emberi kapcsolatokat többre tartotta a győzelmeknél, nagylelkűségből és sportszerűségből is példát mutatott.
Zátopek 1922-ben született Csehszlovákiában egy szerény körülmények között élő család hetedik gyerekeként. 16 évesen állt munkába a zlíni Bata cipőgyárban. A gyár edzője el akarta küldeni egy futóversenyre, de ő minden ürüggyel megpróbált kibújni alóla. Amikor az orvosi vizsgálat is megállapította, hogy alkalmas rá, nem volt más választása. És kiderült, hogy élvezi. Hogy nyerni akar.
Száz indulóból második lett, de ennél is fontosabb, hogy elkezdett komolyan edzeni. Nagyon is komolyan. Az edzésprogramját a nagyszerű finn olimpiai bajnok, Paavo Nurmiéról mintázta, de aztán egész extrém határokig is eltolta. Futott katonai bakancsban, hóban, homokban, sötétben, néha még a feleségével a hátán is. Kiérdemelte a becenevét: Cseh Lokomotív.
Az életrajzírója szerint Emil Zátopek nemcsak azért volt különleges, amit csinált, hanem azért is, ahogyan csinálta. A futás, a sport a barátság és a kaland terepe volt számára, az egész arról szólt, hogy érdekes emberekkel találkozzon, barátságokat kössön, és ő rengeteg örömöt hozott a sportba, amiért nagyon sokat szerették. Az első hidegháborús olimpián a politika által megosztott sportolókat is képes volt összehozni.
A nagyvonalúsága pedig tényleg nem ismert határokat. Az ausztrál Ron Clarke-nak, az egyik legnagyobb futónak, aki soha nem nyert olimpiai aranyat, van is erről egy szívet melengető története. Clarke talán legnagyobb szomorúsága volt, hogy az 1968-as mexikóvárosi olimpián, amelynek abszolút esélyese volt, magaslati betegség miatt nem tudott nyerni. A nagy és sportszerű gesztusok mestere, Zátopek az ausztrál visszavonulása után meghívta őt Prágába, hátha a kudarcot feldolgozni próbáló Clarke egy kicsit jobban érzi majd magát. Amikor a látogatás végén a repülőtéren elbúcsúztak, Zátopek egy apró csomagot adott át neki. Clarke a gondolataiba merülve nem is bontotta ki, csak a repülőn. Akkor látta, hogy egy olimpiai aranyérem van benne. Zátopek, akinek már négy olimpiai aranyérme volt, oda adta az egyiket egy olyan embernek, aki szerinte igazán megérdemelte volna.
A sikerének a titka nem feltétlenül a vele született tehetség volt, hanem az elképesztő edzésmunka, amit beletett, és amelynek során megtanulta tűrni a fájdalmat és a kellemetlenséget, sőt örömmel átélni azt.
A korban, amelyben élt, kódolva volt, hogy a Cseh Kommunista Párt propagandacélokra használja fel a sikereit. A politikával és a közélettel bonyolult kapcsolata volt. Az ötvenes években a katonai elhárítás tagja volt, 1968-ban a prágai tavasz reformjait támogatta. Később az állampárt, amely meglovagolta a sikereit, lényegében ellehetetlenítette, hogy aztán az 1989-es bársonyos forradalom után Václav Havel elnök rehabilitálja.
Emil Zátopek különleges élete még ma is legendák nyersanyaga.
