Élet+Stílus hvg.hu 2024. április. 18. 10:53

Csütörtökön jégeső is lehet, a hétvégén pedig záporokra és zivatarokra kell számítani

Pénteken van, ahol éjszaka fagypont alá is lehűlhet a hőmérséklet.

Az április a szeszélyes időjárásról ismert, és valóban, a korai nyár után Európa-szerte téliesebbre fordult az időjárás, több országban is havazott az elmúlt napokban, és lehet, hogy ez folytatódni is fog.

Az előrejelzések szerint egy ideig még Magyarországon sem tér vissza a nyárias idő. Csütörtökön a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul, késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő, ráadásul egyes területeken záporok, jégdarazáporok is lehetnek, elsősorban a Duna–Tisza közén pedig zivatarok is kialakulhatnak.

Emellett az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A HungaroMet szerint délelőtt az ország keleti felében-harmadában egyébként gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.

Pénteken nagy területen kiderül az ég, de az ország északkeleti, keleti részein hajnalban még lehetnek felhők, illetve csapadék is előfordulhat, az Időkép szerint pedig néhol az ég is megdörrenhet. Többfelé élénk, helyenként erős lesz az északi-északnyugati szél, amely délután az északi tájakon nyugatira fordul.  A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +5 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendes részeken –2, –3 fok köré is lehűlhet a levegő.

Tényleg vége a tavaszi nyárnak, Zabaron fagypont alá csökkent a hőmérséklet hajnalban

A hidegfront hatására van, ahol 20-21 fokkal volt hidegebb kedden mint egy nappal korábban.

Szombaton változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, és elszórtan valószínű eső, zápor, néhol zivatar. Az északi szél sokfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és 6 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13-18 fok között valószínű.

Vasárnap jobbára közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar – nagyobb számban az ország keleti, délkeleti felén. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél. A hajnali 3, 7 fokról 10 és 18 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.