Élet+Stílus hvg.hu 2024. április. 17. 14:05

Embriók ezrei semmisültek meg egy gázai meddőségi központban

Gáza legnagyobb termékenységi klinikáján több mint négyezer embrió pusztult el egy izraeli támadás következtében.

Tavaly decemberben egy izraeli gránát csapódott Gáza legnagyobb, mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó klinikájának épületébe, az Al Basma Központba. A detonáció következtében azoknak a folyékony nitrogént tartalmazó tartályoknak is lerobbant a tetejük, amelyekben a már megtermékenyített petesejteket tárolták – írja a Reuters.

A rendkívül hideg folyadék azonnal elillant, emiatt a tartályok hőmérséklete megemelkedett, a bennük található több mint 4000 embrió, illetve 1000 spermiumminta és még meg nem termékenyített petesejt elpusztult.

A tartályokban lévő embriók több száz meddőséggel küzdő palesztin pár utolsó reményét jelentették.

„Mélyen tudjuk, hogy ez az 5000 élet vagy potenciális élet mit jelentett a szülők számára, akár a jövőre, akár a múltra nézve” – mondta a 73 éves Bahaeldeen Ghalayini, a Cambridge-ben végzett szülész-nőgyógyász, aki 1997-ben megalapította a klinikát. Mint fogalmazott, a párok legalább felének – azoknak, akik már nem képesek spermiumot vagy petesejtet termelni ahhoz, hogy életképes embriókat hozzanak létre – nem lesz több esélye arra, hogy teherbe essenek.

Képünk illusztráció: ivarsejtekkel, embriókkal teli tartályok.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 30. 19:44

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

Az 1900-as évek elején óriási szenzáció volt a Mátyássy Zoltán ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, és nemcsak azért, mert egy honvédszázados volt a célpontja, hanem azért is, mert a támadás mögötti indítékot mind az elkövető, mind az áldozat igyekezett eltitkolni. Ez olyan jól sikerült, hogy a mai napig csak elméleteink lehetnek az első magyarországi levélbombás merénylet valódi okáról.