Izrael légicsapásokat hajtott végre Gázában
Palesztin hatóságok szerint legalább kétszáz halott van. Az izraeli hadsereg közlése alapján több tucat célpontot találtak el, a csapásokat pedig addig folytatják „amíg szükséges”.
Palesztin hatóságok szerint legalább kétszáz halott van. Az izraeli hadsereg közlése alapján több tucat célpontot találtak el, a csapásokat pedig addig folytatják „amíg szükséges”.
Az amerikai kormányzat egy napon belül utasította el az Egyiptom által készített gázai rendezési tervet. A Palesztina mellett kiálló arab államok Donald Trump radikális ingatlanfejlesztési koncepciójára válaszul álltak elő saját javaslattal, ami már teljesen szakítana a Hamásszal. Az egyiptomi koncepció támogatottsága azonban arab viszonylatban sem teljes körű.
A négy áldozat egy anya és két kisgyermeke és egy 83 éves békeaktivista.
Herbert Kickl politikája miatt aggódik az osztrák sajtó, a Bloomberg nem érti, gazdasági szempontból mit vár Orbán Viktor Trump elnökségétől. Válogatásunk a világlapok írásaiból.
Maszkos fegyveresek tömege gyűlt össze, mielőtt átadták a 19-20 éves izraeli katonanőket, akiket 2023. október 7-én hurcoltak el.
Elhallgathatnak a fegyverek a 15 hónapja tartó gázai háborúban, miután Izrael és a Hamász szélsőséges palesztin szervezet megegyezett a tűzszünetről. Ha minden jól megy, tartósabb fegyvernyugvás következhet, de kérdés, miért pont most sikerült tető alá hozni az alapjaiban közel egy éve kidolgozott alkut.
A helyzet katasztrofális egy ostrom alatt álló kórház igazgatója szerint.
Az izraeli hadsereg szerint az iskolát a Hamász használta.
A rettegett vírusfertőzés világméretű legyőzése már nagyon közelinek látszik, de mindig közbejön valami.
Az 52 éves Qaid Farhan Alkadi 326 napot töltött fogságban.
Izraeli biztonsági források közlése szerint a célpont Mohammed Deif, a Hamász katonai szárnyának főparancsnoka volt.
Az ENSZ attól tartott, nem lesz mit adniuk az embereknek.