Valahogy megszokod, hogy börtönfeleség vagy. Egyszerűen beletanulsz ebbe az életbe, hogy te mész el fáért, ügyeket intézni, de cserébe van egy ember, aki szeret téged, és te is szereted őt, és tényleg abban bízol, hogy haza fog jönni. Ha azon gondolkodsz, hogy még mennyi ideje van, eret vágsz magadon.

Csilla öt éve ismerkedett meg a párjával, aki most már a férje, és úgynevezett enyhe rezsimes fegyházas fogvatartott Szegeden, ami a fegyházban a legtöbb engedménnyel járó fogvatartási forma. „Dolgozik és tanul, nem balhézik, ennek ellenére iszonyúan sok akadályt gördítettek a kapcsolattartás és a házasságkötésünk elé” – mondja Csilla. Ahogy felidézi, nagyjából fél évbe telt, mire egyáltalán bemehetett a férfihoz kapcsolattartóként, 2023 októberében pedig, amikor összeházasodtak, az egyórás beszélő felét a filmekből is ismerős plexifal két oldalán töltötték. A járvány alatt személyesen nem is találkozhattak, sőt egy ideig Skype-on sem beszélhettek, de a telefonálást is nehezen lehet bírni anyagilag egy átlagfizetésből. Csilla úgy érzi, hozzátartozóként őt is büntetik. „A rendszer úgy van vele, hogy a civil kapcsolattartó egy idő után úgyis feladja, eltávolodik, elmegy. Minden szeretetet elvesznek tőlük, de gyakorlatilag tőlünk is.”

Minek szeretsz olyat, aki börtönben van?

Nem csak ő érzi ezt így. Ma Magyarországon nagyjából 19 ezer fogvatartott van – 93 százalékuk férfi –, 2-3 hozzátartozóval számolva több tízezer ember érintett így vagy úgy a börtönkérdésben közvetlenül. „Ha fogva tartásról beszélünk, elsősorban nem azokra gondolunk, akik otthon maradtak, például a háromgyerekes anyára, akinek onnantól családfenntartóként kell működnie. Kevés szó esik róluk, pedig ugyanúgy érinti őket is, ha a szerettük börtönben van, mint azt, aki a büntetését tölti, vagy éppen letartóztatásban van, és ítéletre vár” – mondja Kovács Petra, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa, aki szerint ma Magyarországon hozzátartozóként sokan még a rokonaiknak vagy a barátaiknak sem merik elmondani, mi történt, és a gyereküket sem akarják ezzel terhelni.

Egy kis faluban, ahol mindenki tudja, hogy a Józsit elvitték, nagy eséllyel az egész család meg lesz bélyegezve a közösségben, általában kivetik őket maguk közül, és szabadulás után sem biztos, hogy visszafogadják.

Csilla például úgy van ezzel, hogy ha valaki rákérdez, őszintén elmondja, hogy a férje börtönben van, de azért nem kérkedik vele. „Ha egy civil társaságban elmondod, hogy börtönben van a férjed, az mínusz tíz pont, ha megmondod a bűncselekményt, mínusz háromszáz.” Azt mondja, az édesanyja nem lelkes ettől a házasságtól, de beletörődött, és a barátai is tudják. Habár volt, aki elfordult tőle, a legtöbben mégis megmaradtak. „Azok maradtak mellettem, akik őszintén szeretnek, és elfogadják ezt a döntést.”

Akármilyen sok is a tabu, valahogyan mégis fel kell dolgozni, hogy a börtön elszakítja egymástól a párokat, rokonokat. Ezt a feldolgozást segíti a Fecske (Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport), amelynek a Magyar Helsinki Bizottság mellett civilek és szakemberek is a tagjai.

A csoportokban az érintettek biztonságos közegben beszélhetnek a nehézségeikről. Volt, akitől megkérdezték: minek szeretsz olyat, aki börtönben van? Más abban kért segítséget, hogyan mondja el a kisgyerekének, hogy az apja börtönbe kerül, hogyan készítheti fel arra, hogy akár évekig nem láthatja. Itt sorstárs közösség várja őket, érezhetik, hogy nincsenek egyedül ebben a kérdésben – mondja Kovács Petra. Segíthetik egymást praktikus tudással és mentálisan is, megküzdési módokat ismernek meg, és erőt meríthetnek szakemberek segítségével.

Egyre zártabb

2017-ig a civil szervezetek még be tudtak menni a börtönökbe, a Magyar Helsinki Bizottság például monitorozni tudta, hogy milyenek az ottani körülmények. Ezek nyomán nyilvánosan hozzáférhető jelentéseket készítettek a szervezet munkatársai, ajánlásokat fogalmaztak meg arról, hogyan lehetne javítani a fogvatartottak fizikai, mentális állapotán és körülményein. Hét évvel ezelőtt azonban ez véget ért, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága részéről azzal az indoklással, hogy nincs szükség jogvédelemre, mert érvényesülnek a fogvatartottak jogai – idézi fel Kovács Petra, aki szerint a büntetés-végrehajtás egyre zártabb lett az utóbbi években, emiatt például már kutatni is egyre nehezebb bemenni. Az egyház még jelen tud lenni, de a nem hitéleti civil tevékenység szinte teljesen megszűnt a legtöbb helyen.

Erőforrások és megküzdés

A Fecske olyan szakemberekből is áll, akik a börtönöket kutatják vagy ott dolgoztak – mint például Szabó Csilla egykori bv-s, ma szupervízor, tréner, coach, aki a szabad interakciós csoportot vezeti. Ennek a hozzátartozók mellett tagjai sorstárs segítők, volt fogvatartottak is, akik azért tudnak rengeteget segíteni, mert a saját megéléseiket, tapasztalataikat elmondva érthetőbbé válik a börtönvilág. „Ezek bizalmi csoportok. Minden egyes alkalommal meg kell teremtenünk azt a légkört, amiben meg tudnak nyílni, hiszen itt érzések, fájdalmas megélések is megjelennek – mondja Szabó Csilla. – Arról nem is beszélve, hogy a börtön olyan világ, ami nem feltétlenül érthető egy külsős számára. Az információt is igyekszünk úgy átadni, hogy ne ijesztő vagy félreértelmezhető, hanem emészthető legyen.”

Ezek a családok rengeteg problémával küzdenek, nemcsak az új szerepek felvállalása és az anyagi gondok miatt, hanem mert sokszor nem értik a börtönben lévő szerettük viselkedését, személyiségváltozását. „A börtönkörnyezet egy totális környezet, hatása a fogvatartottakra sokszor nehezen érthető, fájdalmas, veszteséggel teli. Mégis nagyon fontos, hogy megmaradjanak ezek a kapcsolatok, erőforrást adva mindkét oldalnak, hogy a szabadulást követően egy új életet lehessen kezdeni, vagy folytatni lehessen, ami érték volt eddig is.” A jó megküzdés egyik kulcspontja, hogy a fogvatartott el tudja helyezni az életpályáján a büntetését, értelmet adjon ennek az időszaknak is.

Nehéz anyagilag bírni egy átlagfizetésből

A hozzátartozóknak nemcsak mentális, hanem komoly anyagi terhet is jelent a fogva tartás okozta helyzet. Nem ritka, hogy az intézet messze van a lakóhelyüktől, és az ország másik végébe kell menniük látogatásra, ami, ha hétköznapra esik, szabadságot kell kivenniük, a gyereket kikérni az iskolából. Ha a börtönben valaki nem tud dolgozni, például betegség miatt, akkor a kinti családtagnak kell támogatnia, havonta pénzt, csomagot küldeni neki – sorolja Kovács Petra. A 35 ezer forintos kauciót letéve lehet igényelni saját fogvatartotti telefont, de ezt rengetegen nem tudják kifizetni. Nekik marad a fali telefon a folyosón, amihez sokszor nehéz hozzájutni, és rossz állapotban is vannak. A percdíj mindkét esetben 69 forint.   A fogvatartottak alacsony órabérért dolgoznak, amiből még levonják a rabtartás díját, napi nagyjából 700 forintot, és a szabadulás idejére is kell tartalékolniuk. Marad 20-30 ezer forintjuk a hónapban, ami szabadon felhasználható összeg, ezt osztják be telefonálásra, levélküldésre vagy a börtönboltban való vásárlásra. A jelenlegi szabályok szerint Csilláéknak havonta két Skype-beszélgetésre és két beszélőre, azaz személyes találkozásra van lehetőségük, hetente 80 percet telefonálhatnak, és mivel le tudták tenni a kauciót, saját telefonon beszélhetnek. „Szerencsések vagyunk, mert tudjuk finanszírozni, de nehéz anyagilag bírni egy átlagfizetésből.”

Az idő ellenük dolgozik

Csillának az első év nagyon nehéz volt. „Többet sírtam, mint nem. Van egy társad, de még sincs. Neki még nagyon sok van hátra, leginkább azon aggódok, hogyan fogja bírni mentálisan. Mindenben próbálom támogatni, mellette lenni, nagyon odafigyelünk arra, hogy törődjünk egymással. Őt az viszi át a napokon, hogy találkozhat és beszélhet velem. Ki akar jönni, velem akar megöregedni, velem akar élni.” Csilla pedig azzal foglalja le magát, hogy éjjel-nappal dolgozik, tanul – így legalább nincs ideje gondolkodni.

2023 októberében házasodtak össze. „Nem azért, mert kényszerített bárki is, mi ezt valóban komolyan gondoljuk”, szögezi le. Az egyórás, plexifal nélküli családi beszélő helyett csak egy félórásat tudtak kiharcolni az esküvőre, ezt a döntést csak aznap reggel közölték velük.

Mondtam neki, hogy én a fél órának is örülök, csak hadd öleljelek meg ennyi év után. Bármibe beleegyeztem volna, csak hadd öleljem meg a saját férjemet

– mondja Csilla. Az esküvőn külön engedélyhez kötött volt a gyűrűhúzás, hogy bejöhessen a két tanú, és az is, hogy a férfi civil ruhában lehessen.

A Fecske szakembere, Szabó Csilla szerint a legnagyobb erőforrás mindig a család. A gyerekeknek óriási a megtartó erejük, ám a kapcsolat megmaradása az idő függvénye: nagyon is számít a büntetés hossza. „Aki akár évtizedekre is egyedül marad, annak előbb-utóbb döntéseket kell hoznia, hogyan akarja ezt az egészet végigcsinálni. Nyilván számít, milyen volt eleve a kapcsolatuk, mennyire ragaszkodtak egymáshoz, vannak-e gyerekek, támogatják-e őket a család egyéb tagjai, vagy hogy egyáltalán érdemes-e a fogvatartott arra, hogy kitartsanak mellette” – mondja.

Kovács Petra úgy látja, hogy gyakorlatilag a hozzátartozók az egyetlenek, akik a kinti világot jelentik a fogvatartottaknak, de egyébként az is ritkának számít, hogy várja őket kint valaki. A hosszú ítéleteseknél az édesanyák azok, akik a végsőkig kitartanak. A tapasztalatok alapján sokaktól már akkor elfordulnak a barátok, amikor bekerülnek, és persze olyan is van, akinek nincs családja, vagy kriminális közegből jön, és ezért nem tart kapcsolatot.

Kinek jó, ha mentális-fizikai roncsként szabadulnak?

Holott nagyon is fontos lenne, hogy akinek van odakint támogató családi közege, azt engedjék megfelelően kapcsolatot tartani – és nem feltétlenül abból az elgondolásból, hogy ez a kényelmet szolgálja, hanem mert ez lenne a sikeres reintegráció egyik kulcsa. A büntetés célja ugyanis nemcsak az elzárás, hanem hogy szabadulás után az emberek ne kövessenek el újabb bűncselekményeket. Erről az államnak és a büntetés-végrehajtásnak kellene gondoskodnia. „Lehetne egy cél, hogy minél hamarabb, minél sikeresebben illeszkedjenek vissza a társadalomba, és legyenek hasznos tagjai.

Ha kijönnek a börtönből, ők lesznek a rokonaink, a szomszédaink, a boltban a pénztáros, szülőin ott fognak ülni mellettünk. Emiatt senkinek nem lehet érdeke, hogy mentális-fizikai roncsként térjenek vissza.

Ha a börtönben extrán megnehezítik nekik az ott töltött időt, és a körülmények nem emberségesek, hanem embertelenek, akkor nem ezt segítik elő, érvel Kovács Petra, aki szerint a fogvatartottak mentális állapotára egyértelműen jó hatással van, ha azt érzik, hogy hasznosan tudják tölteni az idejüket, így kevesebb az agresszió, a fegyelmi eljárás. Szabó Csilla azt hangsúlyozza: „Nagyon fontos, hogy mindaz, amit teszünk, nem a büntetés-végrehajtás ellenében tesszük, hanem a reintegrációs irányvonalat támogatjuk meg azzal, hogy a családokat, a hozzátartozókat segítjük.”

„A büntetés-végrehajtási programban ma a legfontosabb a biztonság, mindent ezzel indokolnak: azt is, ha valaki huszonhárom órát zárkán tölt, azt is, hogy nem lehet beküldeni újságot, és a mennyezetig érő plexifalak is ilyenek voltak”, mondja Kovács Petra. Friss hír, hogy tavaly év végén elkezdték leszerelni a plexiket, vagy legalább csökkenteni a méretüket a strasbourgi bíróság döntése nyomán, amit a civilek biztatónak tartanak, ám nem elégségesnek. Szerintük ez önmagában nem elegendő a tömeges jogsértés felszámolására, ha egyébként továbbra is tiltva marad a testi érintkezés a fogvatartott és a látogatója között.

Míg a beszélő és a Skype törvény adta jog, a plexi nélküli családi beszélő, ahol az érintés, ölelés, puszi is megengedett, csak opcionálisan adható, és a büntetés szigorától függően kérhetik a fogvatartottak. A gyakorlat szerint kevesen kapják meg, főleg a járvány óta, és mivel kevesen kapják meg, egyre kevesebben is kérik. A statisztika alapján 2022 augusztusa és 2023 júniusa között összesen 75 ilyen alkalom volt az egész országban, a fogvatartotti létszámhoz képest ez elenyésző. A civilek úgy látják, hogy a minőségi kapcsolattartás hiányosságaival összefügg a börtönökben tapasztalható munkaerőhiány; az adatokból tudható, hogy sokan hiányoznak a rendszerből, a reintegrációs programokból.

A rendszer túlterheltségét Csilla is tapasztalja. „Nincs annyi dolgozó, amennyire szükség lenne, ezért úgy vannak vele, hogy minél kevesebb ügyet kell intézni, annál jobb, legyen szó akár egy beszélő lebonyolításáról is. Biztosan kevés a fizetés is, és mindenkinek tele a hócipője, de ez nem az én problémám”, jegyzi meg. Szerinte attól függ, hogy a beszélő mennyire zajlik „normálisan”, hogy ki az a nevelő, aki éppen ott van. Ő maga nem egy alkalommal érezte úgy, hogy megalázóan viselkedtek vele. „Engem is megríkattak egy párszor, pedig elég stramm lány vagyok.” A plexis találkozásokat úgy jellemzi, hogy „olyan, mintha évről évre csak egy centivel szúrnák beljebb a kést benned. Mindegy, hogy a férjed, a fiad vagy bármilyen hozzátartozód, nem tudod megölelni, nem tudsz neki egy puszit adni, megsimogatni a kezét.

Elítélte a bíró, de az nem volt benne az ítéletben, hogy még sanyargassák is.

Sokan talán egyből azt gondolják, ha valaki börtönben van, akkor emberölés miatt ül, pedig a szegénység miatt rengeteg a lopás, a kisebb súlyú bűncselekmény. A civilek szerint, ha jobb lenne a szociális ellátórendszer, akkor a szociális problémákra nem a börtön lenne a válasz – így viszont az a szomorú igazság, hogy Magyarország az Európai Unióban lakosságarányosan vezet a börtönben lévők számát tekintve.

Borítóképünk Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézet. Fotó: Veres Viktor