Élet+Stílus hvg.hu 2023. október. 20. 09:32

Giorgia Meloni szakított gyermeke apjával

Az olasz miniszterelnök a közösségi médiában közölte, hogy véget ért a kapcsolata Andrea Giambrunóval.

„A közel tíz évig tartó kapcsolatom Andrea Giambrunóval véget ért” – tette közzé a Twitteren a magánéleti hírt Giorgia Meloni. Az olasz miniszterelnök megköszönte az élettársának az együtt töltött éveket, és „a legfontosabbat az életemben, a lányunkat, Ginevrát”.

„Az útjaink már régen elváltak, és eljött az ideje, hogy tudomásul vegyük” – tette hozzá a miniszterelnök.

Andrea Giambruno a Silvio Berlusconi által alapított Mediaset csoport egyik arca. Nemrég az általa vezetett televíziós műsorban olyan kijelentéseket tett a nemi erőszakról, amelyek sokkolták a nézőket. A Diario del Giorno augusztus 28-ai adásában azt mondta a fiatal nőknek szóló tanácsokat összegezve: „Ha táncolni mentek, minden jogotok megvan arra, hogy berúgjatok. De ha elkerülnétek, hogy berúgjatok és elájuljatok, talán bizonyos problémákat is elkerülnétek, mert ilyenkor kerültök bajba”.

A mondatait nem nehéz áldozathibáztatásként értelmezni, és a nézők ezt meg is tették. Giambruno megnyilvánulása nagy vihart kavart abban az országban, ahol csoportos nemi erőszakról szóltak a hírek épp abban az időszakban.

Elcsalták, leitatták, csoportosan megerőszakolták és nem is értik, mi a baj ezzel

A legkisebb emberi érzést sem mutatta áldozatával szemben az a hét fiatal férfi, akinek a bűntette felzaklatta Olaszországot. Az ügy nyomán olyan, magától értetődőnek tűnő dolgokat kell újra elismételni, mint azt, hogy amiért egy nő alkohol hatása alatt van, az még nem jelenti azt, hogy csoportos nemi erőszakra kínálja fel magát.

Giambruno nem vállalta a felelősséget a szavaiért, inkább politikai összeesküvést sejtett az őt a műsor után érő támadások mögött.

Giambruno néhány hangfelvétel szerint már a flörtölésen is túlmutató, kifejezetten nyomulós hangnemben beszélt nőkkel, és az ágyékát fogdosta.

Giambruno 2015-ben találkozott Melonival, amikor íróként dolgozott egy olyan tévéműsorban, amelynek a leendő miniszterelnök volt a vendége. Annak ellenére, hogy többször is kiálltak a hagyományos család intézménye mellett, ők maguk nem házasodtak össze. A lányuk, Ginevra 2016-ban született.

Kioktathat-e a NER a házasságból, ha a fontos arcai is válnak?

A szemünk előtt olvad le Tóth Gabi arcáról az a máz, amelyet a nemzeti-keresztény-ősanya címkékből kent magára az elmúlt években. De ez a máz a rendszer máza is, Tóth-Krauszék, ahogy korábban Varga Juditék válását éppen ezért nehéz nem a családi ügyekben kioktató és előíró hozzáállást képviselő NER hitelességi problémájaként is nézni.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.