Élet+Stílus hvg.hu 2023. október. 18. 10:58

"Székletürítési incidens" miatt töröltek egy easyJet járatot

Az utasokat leszállították a gépről, és mélytakarítást végeztek.

Törölték az easyJet egyik járatát, utasait pedig leszállították, miután valaki a repülőgép fedélzetén a jelek szerint a mosdó padlójára ürített. Vasárnap este indult volna a gép Teneriféről Londonba, de az incidens miatt több órát késett, írja a CNN.

A repülőgéppel már az indulás előtt baj volt, egy kisebbre kellett cserélni. Ahogy a késés elhúzódott, a zsúfolt járaton feszültség és düh jellemezte a légkört az utasok beszámolói szerint. Ezután két utas, akik a mosdóba tartottak értesítette a többieket arról, hogy széklet van a mosdó padlóján, majd elkezdett terjedni a kellemetlen szag.

A repülőgépre külsős takarítókat kellett hívni, akik mélytakarítást végeztek. A tisztítás ideje alatt az utasok a helyükön maradtak, de később a kapitány azt mondta le kell szállniuk. Csak másnap tudtak felszállni, addig egy szállodában várakoztak az utasok.

Az easyJet megerősítette a CNN-nek a hírt, hogy biztonsági okokból késett a gép. Az elmúlt időben több hasonló hír is érkezett a légitársaságoktól, szeptemberben az Air France egyik járatán volt egy utasnak hasmenése, ezért vissza kellet fordulniuk. A CNN Travel pedig beszámolt egy másik ugyancsak Air France-járatról, ahol az egyik utas mérgező vért és ürüléket talált az ülése alatt.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?