Élet+Stílus hvg.hu 2023. szeptember. 16. 19:18

Szijjártó Péter 75 ezres edzőcipőt vásárolt élő adásban

A Balázs Kicks cipőboltban shoppingoló miniszter a „kártya vagy készpénz” kérdésre rávágta: „Készpénz, mindig”.

Miután több szerénységre intette a jachtozó Mészáros Lőrincet Gulyás Gergely, most Szijjártó Péteren a sor megmutatni, hogy megengedheti magának a drága lábbeliket. A külgazdasági és külügyminiszter a 20 éves Pachert Balázs sneakerboltjába tett látogatást, ahol be is vásárolt a 75 ezer forintos Nike Air Jordan true blue edzőcipőből.

A TikTokon 600 ezres követőtáborral rendelkező Balázs Kicks cipőbolt tulajdonosa Youtube-on közvetítette Szijjártó hétvégi látogatását. A külügyminiszter Armani Exhange pólóban és rövid farmernadrágban érkezett, és elmondta, hatalmasat nőtt gyermekei szemében az edzőcipő-vásárlással. „Az elmúlt kilenc évben, mióta miniszter vagyok, amikről én azt gondoltam, hogy nagy dolgok, tizedannyi lelkesedést váltottak ki a gyerekeimből, mint hogy ide jövök” - mondta nevetgélve.

Majd miközben felpróbált egy 70 és 90 ezer forint közötti áron mozgó lábbelit hozzátette: „a Jordanek fiatalon tartanak”. Ki is választott egy 75 ezer forintos Nike Air Jordan true blue edzőcipőt, de a szerénység nevében hozzátette, inkább ezt veszi meg, mint a Louis Vuittont. Fizetésnél a kasszánál a „kártya vagy készpénsz” kérdésre rávágta: „készpénz, mindig”.

A kötcsei pikniken helyszíni tudosítóink több Fideszes politikust is megkérdeztek arról, mit gondolnak a „Lölö-jelenségként” elhíresült kormányközeli rongyrázásról, azt nem tudni, párttársai mit gondolnak a külügyminiszter öltözködéséről, mi mindenesetre megkérdeztünk pár szakértőt róla:

 

„Ha én lennék felelős Szijjártó megjelenéséért, most nagyon kellemetlenül érezném magam"

A külgazdasági és külügyminiszter több alkalommal is átírta mindazt, amit a diplomáciai divatelőírásokról gondoltunk. A kapucnis pulcsi, az Adidas-póló, a tetőtől talpig lazaság szinte már a védjegyévé vált. De mi van, ha nemcsak a lazaság, hanem a stílus felől próbáljuk értelmezni Szijjártó Péter megjelenését?

hvg360 Serdült Viktória 2025. március. 24. 06:30

Sokáig keresgélt a kormány, amíg megtalálta Kőnig doktort, hogy bemutathassa, milyen jól működik az egészségügy

Úgy tudjuk, több egészségügyi és orvos influenszert is megkereshetett a kormány az elmúlt időszakban, hogy miniszterelnöki megbízottat találjon „a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztéséért”. A megbízást végül sokak meglepetésére a szakmában elismert, a politikától magát tudatosan távol tartó gyermeksebész, Kőnig Róbert vállalta el. A feladat azonban nem várt kihívásokat tartogathat a számára saját szakmájában és a politikai életben is.