Élet+Stílus hvg.hu 2023. július. 06. 20:52

Bocsánatot kért a Colosseumot összakarcoló turista, nem tudta, hogy ókori emlékmű

Természetesen videóra is vette a jelenetet, amikor vés.

Nyilvánosan bocsánatot kért az a turista, aki a Colosseum falába véste saját és baránője nevét. A férfi elmondása szerint nem tudta, hogy világhírű ókori emlékművet rongál meg.

Az Angliában élő férfi június végén kulccsal karcolta bele saját és barátnője nevét az épület falába. Az olasz csendőrségnek azután sikerült azonosítania a 31 éves férfi férfit, miután mobiltelefonnal készített felvételek jelentek meg a vandalizmusról a közösségi oldalakon. A videofelvételek óriási felháborodást okoztak Olaszország-szerte.

"Mélységesen szégyellem magam, hogy csak a sajnálatos esemény után szereztem tudomást az épület történelmi jelentőségéről" - írta a brit lapokban is megjelent bocsánatkérő levélben. Írásában őszinte bocsánatkérését fejezte ki a kárért, melyet az olaszoknak és az egész világnak okozott.

A turista ügyvédje az Il Messaggero című olasz lapnak nyilatkozva elmondta, hogy ügyfele tipikus esete azoknak a külföldi turistáknak, akik azt hiszik, hogy Olaszországban mindent megtehetnek. A férfi súlyos pénzbírságra számíthat, de ügyvédje a bocsánatkérő levél után az ítélet enyhítésében bízik.

Az Il Messaggero a férfi leveléhez csupán a következő kommentárt fűzte: "Tényleg van olyan, aki nem ismeri a Colosseumot?"

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.