Élet+Stílus hvg.hu 2023. június. 02. 11:58

"Hagyjatok már békén, b*szd meg" – Harrison Ford kiakadt a kaszkadőreire

Az utolsó Indiana Jones-film forgatásán nagyon próbáltak rá vigyázni, de a színész ezt nem viselte jól.

Harrison Ford az Esquire magazinnak nyilatkozott az ötödik, egyben utolsó Indiana Jones-filmről (amit nemrég Cannes-ban mutattak be). A 81 éves színész többek között arról beszélt, hogy a filmben szerették volna érzékeltetni a már idős régészprofesszor korát, emiatt döntöttek például úgy – az ő ötlete nyomán –, hogy az első jelenetek egyikében alsóneműben szerepeljen.

Ford felidézte az egyik akciójelenetet is, amiben lóháton száguld New York utcáin, és elmesélte, hogy a forgatáson három kaszkadőr vigyázott rá, nehogy valami baj történjen vele. Neki viszont ez nem igazán tetszett, és le is gorombította őket egy alkalommal. "Hagyjatok már békén, baszd meg... Én egy öregember vagyok, aki leszáll a lóról, és azt akarom, hogy ez így is nézzen ki" – mondta.

Azt is elmesélte, hogy végül nem úszta meg sérülés nélkül: egy Mads Mikkelsennel közös harcjelenet során meghúzódott a jobb válla, emiatt több hétre kiesett a munkából, és egy időre leállt a forgatás is.

A színész most Atlantában forgat, ugyanis szerepel az Amerika kapitány: Új világrend című Marvel-filmben is. Ahogy fogalmazott: jó móka, de azért nem egy sétagalopp.

 

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?