Élet+Stílus Cs.H. 2023. május. 16. 12:11

Nepotizmus, pálinkagőz, megfulladás – a Carson Coma új száma erősen közérzeti lett

Itt van a zenekar hamarosan érkező negyedik nagylemezéről az első szám videoklippel együtt.

Talán a Feldobom a követ című, új Carson Coma-szerzemény a zenekar eddigi legerősebben közérzeti száma, amely telis-tele van közéleti utalásokkal, hogy akinek kedve szottyan, az vidáman csemegézzhessen belőlük. A dal és a hozzátartozó, szürreális, olykor groteszk jelenetekkel megspékelt klip a NER által az elmúlt 13 évben eredményezett mentális és érzelmi leépülést ragadja meg úgy, hogy az ebből való nehéz szabadulást egy bántalmazó kapcsolat analógiájára húzza fel.

Egyfelől találunk a dalban konkrét célozgatásokat az ezekért részben felelős kormánymédiára, a propagandainfluenszereket „gyártó" Megafon Központra, a plakátkampányokra, egy kisípolt rímelés pedig (illetve a klipben a focis jelenetek) Orbán Viktor miniszterelnökre tett utalás.

 

Ugyanakkor a szám mégsem politikai, hanem mégis inkább az általános itthoni atmoszféráról mond el valamit a nepotizmus bevett gyakorlatával, vagy épp az alkoholfüggőség általános elterjedésével együtt. A mogorva, rosszkedvű emberekről, a frusztráltságról, a fullasztó közegről, egy a gyomorban, a zsigerekben érzett furcsa keserűségről szól ez a szám, és persze az itthonmaradás-elmenekülés nagy és állandó dilemmájáról is.

Fontos dal lett ez. Kíváncsian várjuk a CC negyedik nagylemezét, amelyet június elsejére ígér a zenekar.


Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.