Élet+Stílus hvg.hu 2023. április. 28. 08:00

Úgy néz ki, hogy eladnák Törőcsik Mari velemi házát

Nyilvánosan nincs eladásra hirdetve Törőcsik Mari egykori otthona, de a Blikk úgy tudja, hogy a két éve elhunyt színművész lánya kollégák, barátok között már felkínálta az ingatlant. Korábban felmerült, hogy emlékházzá kéne alakítani az épületet.

Vevőt keres Törőcsik Mari lánya arra a velemi házra, amely a Vas megyei faluban a színművész otthonául szolgált egészen a haláláig – értesült legalábbis a Blikk, amely Törőcsik barátai, kollégái köréből tudta meg, hogy az eladásra szánt házat egyelőre nyilvánosan nem hirdették meg, hanem Törőcsik Mari lánya, Teréz – akinek a színész már 2014-ben odaajándékozta az ingatlant – ismerősök körében próbál első körben túladni az épületen és a hozzá tartozó telken.

A lap értesülése szerint 45 millló forintot kérne a házzal, az udvarral és a gazdasági épülettel együtt az 1450 négyzetméteres ingatlanért.

Februárban azt írtuk, hogy ház a művész halála után zarándokhellyé vált, ám egyelőre az illetékesek nem jutottak dűlőre a jövőjével kapcsolatban.

Törőcsik lánya a legutóbbi információk szerint időt kért, mert gondolkodnia kell, hogy mihez kezdjen a házzal, és bár felmerült egy emlékház gondolata, erre az önkormányzatnak saját erőből, külső segítség nélkül nincs pénze.

Közterület egyébként már viseli Törőcsik Mari nevét, a fővárosban egy parkot neveztek el róla a Feneketlen-tó mellett. A színésznő emlékét pedig nem csak Velem, illetve Budapest, de a kormány is őrizni kívánja: Pélyen, a színésznő szülőfalujában 1,8 milliárd forintból alakítanak ki emlékházat.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.