Még a pápához is fordultak a tiltakozók, háromezer aláírás összegyűlt, de hiába: puritánra átalakított belső térrel nyílt újra a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház.
Megtartották az első szentmisét a 2020 óta felújítás miatt zárva lévő veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban nagycsütörtökön. A főpásztor megáldotta a megújult templombelsőt, az új oltárt, s a hagyomány szerint a papság is megújította fogadalmát – írja a Magyar Kurír.
Januárban írtuk meg: a felújítás közben, titokban készített fotók alapján bebizonyosodott, hogy valóban fehérre festik a Gizella királyné által alapított veszprémi székesegyház freskóit, amelyeket ugyanaz a Szirmai Antal készített, akinek másik falfestményeit épp nemrég, az Operaház felújításakor még milliárdokért restaurálták. Korábban csak véletlenül, egy tévéműsorban bemutatott látványtervből derült ki, hogy a templomot az Európa Kulturális Fővárosa-program miatt érkező állami támogatásból felújíttató érsekség lefestetné a freskókat.
![](https://img.hvg.hu/Img/b2dea50fcee14f6eb810034566fbfb2e/990894dc-0711-47d5-b153-ce41afe5b325.jpg)
A terv ellen több mint 3000 aláírást gyűjtöttek, majd mivel ez hiábavalónak bizonyult, a Szent Mihály Védegylet nevű katolikus egyesület Udvardy György érsek elmozdítását kérte Ferenc pápától, és egy érsek is felszólalt az ügy ellen, de hiába.
A felújítások során az ornamentális és figurális falfestmények helyett fehér lett a fal, eltávolították az 1910-es, neogótikus főoltárt, fehérre cserélték a padló eredeti kőburkolatát és részben eltávolították az üvegablakokat, amelyeken a 20. század kiemelkedő üvegművésze, Árkayné Sztehlo Lili alkotásai voltak.
![](https://img.hvg.hu/Img/b2dea50fcee14f6eb810034566fbfb2e/ee43586f-f456-4ce0-a4f0-a31afabc12a6.jpg)
A Szent Mihály-főszékesegyház az első a tizennyolc épület közül, amely a veszprémi várnegyedben 2020 és 2025 között ütemezett beruházás során megújul – emlékeztet most a Magyar Kurír. A templomban néhány nappal ezelőtt időkapszulát is elhelyeztek.
Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.
![](https://cdn.hvg.hu/img/partolo_tagsag/HVG_hetilap_2_ho_50_off_kampany_03_640x360.png)