Élet+Stílus MTI 2023. február. 16. 20:58

Több mint száz év után sikerült kézbesíteni egy elkallódott levelet Nagy-Britanniában

A levél feladásakor még III. Károly dédapja, V. György volt a brit király.

Egy 1916-ban Bath városában feladott, de elkallódott levelet sikerült több mint száz év után, 2021-ben kézbesíteni Londonba – közölte csütörtökön a The Guardian brit napilap online kiadása. Az V. György néhai brit uralkodó arcmását viselő bélyeggel, valamint Bath és Sydenham városok postai pecsétjeivel ellátott boríték 2021-ben érkezett meg Finlay Glen színházigazgató Crystal Palace londoni városrészben található lakásának postaládájába.

Az eredeti címzett Katie Marsh volt, Oswald Marsh bélyegkereskedő felesége, a levelet pedig barátnője, az akkor éppen Bath városában üdülő Christabel Mennell adta postára - ismertette Stephen Oxford, a The Norwood Review című helytörténeti magazin szerkesztője.

"Drága Katie, tudnál-e segíteni nekem, eléggé szégyenlem magam amiatt, amit a társaságban mondtam" - olvasható a levél első sorában.

A Royal Mail brit postaszolgálat szerint nem tudni biztosan, hogyan veszhetett el a levél. Oxford azonban azt állítja, hogy feltehetőleg Sydenhamben, a levélszortírozó irodában történhetett fennakadás, amelyet azóta bezártak. Mint mondta, az épület felújítási munkálatai során akadhattak rá a levélre, amely talán valami bútor mögé eshetett be.

Oxford felidézte, hogy Upper Norwood és Crystal Palace londoni városrészek az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején váltak népszerűvé a tehetős középosztály körében. A levelet Christabel Mennell, Henry Tuke Mennell gazdag teakereskedő lánya írta barátnőjének, Catherine, vagyis Katie Marshnek.