Élet+Stílus hvg.hu 2023. február. 08. 17:16

Salman Rushdie megmutatta magát fél évvel a brutális merénylet után

Az író a fél szemére megvakult, az első interjújában arról beszélt, hogy szerencséje, hogy életben van.

Fotót tett közzé magáról Salman Rushdie a Twitteren fél évvel az ellene elkövetett merénylet után.

Rushdie-t egy vallási fanatikus tavaly augusztusban csaknem hússzor megszúrta késsel egy nyilvános szereplésén. A Sátáni versek szerzője New York államban tartott előadást, amikor a merénylő rá támadt.  A 75 éves írót a nyakán és a törzsén érték a késszúrások, amikor augusztus 12-én a Chautauqua Institution színpadára lépett, hogy előadást tartson a művészi szabadságról. A támadás után az író a fél szemére megvakult, az egyik keze részben lebénult.

Rushdie-val nemrég jelent meg az első interjú a támadás után. Ebben többek között arról beszélt, hogy a fizikai sérülések mellett mentális sebeket is szerzett, és újra kell gondolnia a biztonságának kérdését is, mivel a fenyegetések enyhülése és Irán hozzáállásának enyhülése miatt már két évtizede újra szabadon élt.

Rushdie-ra 1989-ben mondta ki Irán vallási vezetője a halálos ítélettel egyenértékű fatvát, amiért szerinte az író kigúnyolta az iszlámot, azóta él folyamatos fenyegetettségben az író. Az okokról és azok abszurditásáról ebben a cikkünkben írtunk

Akik Salman Rushdie haláláért küzdenek, saját maguk ellen harcolnak

Az író elvesztette egy szeme világát, egyik karja lebénult, és a teste tele van szúrt sebekkel, mert harmincnégy év után is érvényben van a rá kimondott halálos ítélet. De olyan harc ez, amit akárhány merénylő sem tudhat soha megnyerni. Hogy újraszüless, előbb halnod kell.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.