Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Világszerte egyre több erőszak éri az ápolókat és az orvosokat, a jelenséget pedig még jobban felerősítette a koronavírus-járvány. A Közel-Kelet országaiban ezrével hagyják el a munkahelyüket az egészségügyi dolgozók és vándorolnak ki külföldre az őket ért bántalmazások miatt. Magyarországon nem kötelező jelenteni az ilyen eseteket, emiatt nagy a látencia. De az érintetteknek nincs is nagyon hova fordulniuk, és kevés olyan képzés van, amely kellően felkészítené az egészségügyben dolgozókat az agresszióra. A Deutsche Welle riportja.
„Tüdőosztályon dolgoztam, ott két-három havonta biztosan ért valamilyen enyhébb fizikai bántalmazás, és jóval gyakrabban verbális fenyegetés a betegek vagy hozzátartozóik részéről. Az ember ezt egy ideig nyeli vagy próbál nem tudomást venni róla, de nincs is nagyon kihez fordulnia” – mesélte a DW Magyarnak Ráczkevy-Deák Gabriella, aki 15 évet töltött egészségügyi dolgozóként a betegellátásban, és az ottani élményei hatására választotta doktori dolgozata témájának a kórházbiztonságot és a kórházi dolgozók személyvédelmét.
A sajtóban rendszeresen felbukkannak olyan esetek, melyek egészségügyi dolgozókra támadó páciensekről vagy rokonokról számolnak be. Tavaly júniusban országos visszhangot váltott ki, hogy a Honvédkórházban az ügyeletes orvost egy késsel életveszélyesen megsebezte az egyik beteg. A sürgősségi ellátásban, a járóbeteg-ambulanciákon, a pszichiátrián, az addiktológián napi szinten történik erőszak, de a hivatalos statisztikák csak azt rögzítik, amikor rendőri intézkedésre is szükség van. 2018-ban például 522 volt az egészségügyi dolgozók ellen elkövetett ismert bűncselekmények száma, de Ráczkevy-Deák Gabriella szerint a valós szám akár ennek tízszerese is lehet.
Egy általa szervezett, 720 fő bevonásával készült kérdőíves kutatás szerint a járóbetegellátásban a verbális erőszak fordul elő gyakrabban, fizikai inzultus elsősorban a mentősöket éri. A szóbeli abúzusoknak csak valamivel több, mint 40 százalékát, a fizikaiaknak pedig csak a felét jelentik feletteseiknek – sok esetben nem is tudják, kihez forduljanak, vagy azt gondolják, hogy ez a munkájuk velejárója, például, ha demens vagy alkoholos befolyásoltság alatt lévő betegről van szó.
Ráczkevy-Deák szerint az orvosokat ritkábban éri erőszak, mert a legtöbb időt a betegekkel az ápolók és a segédápolók töltik, de az érintettség azzal is összefügg, hogy ki milyen osztályon dolgozik. A pályaelhagyás okai között a páciensek vagy rokonok részéről tapasztalt erőszak nem tekinthető jelentősnek, sokkal inkább a fizetés , illetve a kollégákkal való konfliktusok, megalázó helyzetek.
A kórházbiztonság-kutató a koronavírus-járvány idején készítette a felmérését: noha csökkent az orvos-beteg-találkozások száma, a hozzátartozók pedig egyáltalán nem mehettek be az egészségügyi intézményekbe, a megkérdezettek szerint az esetek száma nem csökkent – sőt, inkább még nőtt is. Mindez pedig illeszkedik azokba a nemzetközi megfigyelésekbe, melyekről a Deutsche Welle részletes összeállítást készített.
Nincs kivétel
Az orvosok és ápolók elleni sorozatos erőszak globális probléma. És noha nagyon sok orvos Nyugat-Európába készül emigrálni, az agresszió itt is ugyanúgy jelen van. Németországban 2015-ben a megkérdezett egészségügyi dolgozók 73%-a tapasztalt már goromba, erőszakos viselkedést. Spanyolországban egy hasonló felmérés szerint az egészségügyi dolgozók 11%-a volt fizikai agresszió áldozata, 64%-a volt kitéve fenyegető magatartásnak, megfélemlítésnek vagy sértésnek. Olaszországban a sürgősségi ápolók körülbelül 76%-a tapasztalt verbális erőszakot, 15,5%-a pedig fizikai erőszakot is.
Globálisan különösen a közel-keleti kórházi helyzet aggasztó: ebben a régióban súlyosabbak és gyakoribbak is a fizikai incidensek, az ápolók és orvosok mintegy 67-80 százaléka számolt be rendszeres fizikai vagy verbális erőszakról. Sok esetben nem is a páciens, hanem az őt kísérő rokonok, barátok azok, akik rátámadnak az orvosi személyzetre, mert nem értenek egyet a diagnózissal vagy a terápiával, vagy mert úgy érzik, nem kapnak megfelelő ellátást.
A sajtó is beszámolt róla, hogy Egyiptomban egy terhes nő férje meg akarta verni a nőgyógyászt, mert nem tetszett neki a szülés megjósolt időpontja. Dél-Tunéziában pedig betegek széket dobtak egy orvosnőre, pedig csak annyit mondott az egyik betegnek, hogy inkább a járóbeteg-osztályon jelentkezzen, ne pedig a sürgősségin.
Az Ápolók Nemzetközi Tanácsa által közzétett 2022-es felmérés szerint a pandémia kezdete óta még gyakoribbá váltak az egészségügyi intézményekben előforduló incidensek. A Közel-Keleten és a környező országokban mindez tömegével készteti a térség orvosait elvándorlásra.
Egyiptomban 2022-ben összesen 4261 orvos hagyta ott a munkahelyét, és kért munkáltatói igazolást, amely lehetővé teszi számukra, hogy külföldön vállaljanak munkát. Tunéziában a szakszervezetek szerint 2022-ben körülbelül 2700 orvos hagyta el az országot, vagyis több mint háromszor annyi, mint 2018-ban. Libanonban az ottani orvosok 40%-a már kivándorolt, és 30%-uk ezt tervezi.
Törökországban 2021-ben 30 ezer orvost támadtak meg. A Török Orvosi Kamara szerint 1405 törökországi orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt. Nemcsak a munkahelyi konfliktusok, hanem az egészségügyet átszövő korrupció, az Erdogan-rendszer túlkapásai és a rossz gazdasági helyzet (magas infláció) is azt eredményezi, hogy a frissen végzettek már nem is Törökországban képzelik a jövőjüket.
„Önök tudatában vannak annak, hogy folyamatosan veszítjük el az orvosainkat, mert napi szinten kell elviselniük az ellenük irányuló erőszakot, ahelyett, hogy megbecsülést kapnának a munkájukért?” – posztolta ingerülten a közösségi médiában Sebnem Korur Fincanci, az orvosi kamara elnöke, aki a számok további emelkedését jósolta.
Mi az oka?
„Ez egyfajta ördögi kör” – nyilatkozta a Deutsche Welle-nek Omaima al-Hassani, a fiatal orvosok tunéziai társulásának egyik tagja. „Amikor az erőszak okairól van szó, akkor azt gondolom, hogy ugyanazokról a körülményekről kell beszélnünk, amelyek miatt ezek az orvosok később a kivándorlás mellett döntenek. Konkrétan: a szűkös erőforrások, a felszerelés és a személyzet hiánya. A kórházakban a betegek és családtagok igazán rettenetes helyzetben találhatják magukat, különösen, ha a sürgősségi ellátásról van szó.” A doktor szerint ezeknek a körülményeknek az együttes hatása torkoll erőszakba.
A siralmas kórházi állapotok miatt a betegek feszültek”
– erősítette meg Ahmed Elgharairi, aki öt évvel ezelőtt kezdett el orvosként praktizálni és egy dél-tunéziai kórházban dolgozik. „A verbális erőszak mindennapos. Engem még soha nem vertek meg, de idősebb kollégámat már igen” – emlékszik vissza Elgharairi. „A probléma az egész egészségügyi rendszerrel van. Nemcsak az erőszak miatt hagyják itt a munkájukat a dolgozók, felmondásuknak más okai is vannak. Ha lehetőségem lenne rá, habozás nélkül elmennék én is” – vallotta be az orvos.
Minél szervezetlenebb vagy gyengébben felszerelt egy állami klinika vagy kórház, annál fenyegetőbb a helyzet. Néhány országban az orvosok arra panaszkodnak, hogy klinikai vezetők kinevezésénél a szakértelem helyett a politikai lojalitás a legfőbb szempont. Mások azt nehezményezik, hogy a „megfelelő kapcsolatokkal” rendelkező betegeknek kevesebbet kell várniuk a kezelésre, mint a többieknek. Vagy nem kapnak megfelelő gyógyszert vagy kórtermi ágyat. A kísérőket ez gyakran felidegesíti: így kezdődnek veszekedések a kórház biztonsági személyzetével vagy az ügyeletes orvosokkal.
A kommunikáció kulcs
Yahya Diwer egyiptomi orvos, a kairói székhelyű orvosszakszervezet, az EMS szóvivője szerint is minél több orvos vándorol ki, annál rosszabbak a körülmények az állami kórházakban és annál inkább romlik intézmények hírneve. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy az emberek gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy mi az, amit az orvosoknak módjukban áll megtenni, és mi az, amit nem. „Olyan páciensek keresnek fel minket, akik azt mondják, hogy nem akarják, hogy kezeljük őket, mert az orvosuk olyasmit mondott, amit ők rossz ómenként értelmeztek” – mesélte.
A szóvivő szerint az orvosokat jobban ki kellene képezni bizonyos kommunikációs helyzetekre. Többek között arra, hogyan folytassák a beszélgetést, amikor az előzetes tájékoztatást követően a beteg beleegyezését kell kérniük a kezelés megkezdéséhez, vagy a betegségek, beavatkozások következményeiről, valamint a vizsgálati eredményekről számolnak be.
Ráczkevy-Deák Gabriella szerint még olyan országban, mint Magyarországon sem nyújt megoldást a kommunikációs képzés önmagában. Hátrányosnak tartja, hogy a magyar egészségügyi intézményekben nincs jelentési kötelezettség, és
a legtöbb dolgozó a munka részeként fogadja el a betegektől elszenvedett erőszakot.
Kutatása szerint főleg olyan képzésekre lenne szükség, amelyek segítenek az erőszakos páciens felismerésében, a megfelelő módszerek elsajátításában, valamint tartalmaznák az erőszakmentes és az asszertív kommunikációs tréningek elemeit is. De mivel sokakban a továbbképzés csak egy kipipálandó foglalkozást jelent, fontos, hogy legyenek gyakorlati jellegű, szimulációs tréningek is, és folyamatosan értékeljék a képzések hatékonyságát.
A kórházbiztonság-szakértő emellett támogatna önvédelmi oktatást is legalább azokon a területeken, ahol a fizikai erőszak gyakrabban előfordul:
„A felmérés szerint lenne rá igény. Ez sokakban ellenérzést szül és jónéhányan vitatják. De én régóta taekwondozom, az önvédelmi sportok növelik a magabiztosságot. A határozott fellépés pedig segít megelőzni egy esetleges konfliktus elharapózását.”
Szerzők: Cathrin Schaer és Tarak Guizani. A fordítást Valaczkay Gabriella készítette. A cikket Bogár Zsolt szerkesztette.
További Deutsche Welle-tartalmak a DW magyar nyelvű Facebook-oldalán találhatóak.
| A Deutsche Welle (DW) és a HVG együttműködése keretében heti rendszerességgel jelennek meg DW-s helyszíni riportok, beszámolók vagy elemzések a hvg.hu-n. A DW egy német közszolgálati hírcsatorna, amely a világ 32 nyelvén tudósít. Újságírói jelen vannak Európa és a világ minden táján. A hvg.hu minden héten a teljes tudósítói hálózat legérdekesebb cikkeiből válogat. |
