Janisch Attila fakadt ki, miután András Ferenc, a Színház- és Filmművészeti Egyetem új tanára azt mondta, benne ugyan fel sem merült korábban, hogy ott tanítson, de a hely úgyis „rezervátum” volt.
„Fel sem merült benne”, hogy a modellváltás előtt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) tanítson, de azért úgy gondolja, „a főiskola egy rezervátum volt. Mindig megvolt előre, akik átvették a tanári szerepeket” – mondta az Origónak 80 éves születésnapja alkalmából készült interjújában András Ferenc filmrendező (képünkön), akit a kormány által kierőszakolt modellváltás és a hallgatók tüntetése után neveztek ki az SZFE osztályvezetőjévé.
Erre reagált a Facebookon Janisch Attila filmrendező „Ezek mind meghülyülnek és jellemtelenek lesznek?” címmel – vette észre a SzínházOnline. „Kedves Frici, a 80 év nem feltétlenül jelenti az elme megroggyanását is, de amikor ilyen megalapozatlan hazugságot olvasok Tőled, akkor nehezen tudok másra gondolni, és elönt az aggodalom” – kezdi nyílt levelét.
„Fel sem merült benned, hogy taníts az SZFE-n – mondod, de mégis rezervátumnak nevezed a korábbi intézményt, ahová az ezer évvel ezelőtti diplomázásod óta talán be sem tetted a lábad. Honnan veszed azt a baromságot, hogy előre meg volt szabva, hogy kik taníthatnak, és hogy ajánlások alapján vettük fel a hallgatóinkat? Mi végigjártuk azokat a lépcsőfokokat, amelyek következtében felkészülhet egy leendő osztályvezető tanár erre a nagyon összetett és felelősségteljes feladatra.
Ti vagytok azok, akik egyik pillanatról a másikra kerültetek pozícióba, pont úgy, ahogy akkor volt ez divat, amely korszak ellen – amikor egykor még – Te is lázadtál
– írja Janisch, hozzátéve, neki húsz év tanítás alatt nem tűnt fel, hogy „rezervátumban” lenne, András Ferencet azonban sosem látta az épületben, még a filmkészítést tanuló hallgatók vizsgavetítésein sem.
„Azt nem értem, hogy miért érzitek Ti mind, akiket a politikai erőszakkal lerombolt és megszállt SZFE új vezetősége hívott előképzettség és oktatói tapasztalat nélkül osztályvezető tanárnak az új egyetemre, hogy köpködnötök kell a korábbi tanárokra, a korábbi hallgatókra? Miért nem teszitek a dolgotokat csendben, köpködés nélkül? Milyen morális minőség és példamutatás ez a részetekről? Aki magabiztos, az teszi a dolgát anélkül, hogy az elődeit szapulná. Ti meg nem tudtok enélkül létezni” – írja Janisch, hozzátéve, a címben feltett kérdés nem az idős emberekre általában vonatkozik, csak azokra, „akiket a politikai hatalom helyezett az erőszakkal megszállt egykor volt autonóm SZFE osztályvezető tanári pozícióiba”.
Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: