Élet+Stílus hvg.hu 2023. január. 11. 14:30

Ötéves kislányt molesztálhattak a társai az újpesti gyermekotthonban

A nevelők és az újpesti önkormányzat is csak nemrég értesült a történtekről.

Az újpesti önkormányzat kezelésében álló Gyermekek Átmeneti Otthonában egy ötéves kislányt többen rendszeresen zaklathattak, szexuálisan molesztálhattak. A Blikk értesülése szerint a gyereket a társai bántalmazhatták.

A lap azt írja, hogy az esetre úgy derült fény, hogy amikor az otthonból egyik alkalommal a kislány édesanyja kivitte a gyereket (látogatásra és ideiglenes kivételre is van lehetőség), akkor az anya észrevette a lány testén az „összetéveszthetetlen sérüléseket", és jelezte a nevelőknek.

A lap szerint a vélhetően december 11-én történt abúzus előtt is bántották már többször a kislányt, amiről állítólag egy az otthonban lakó másik gyerek tájékoztatta a nevelőket, de az intézmény csak december 11-ét követően folytatta le a belső vizsgálatát.

A belső vizsgálat eredményét mostanra az újpesti önkormányzat is megkapta, az alpolgármester, Trippon Norbert pedig „azonnal felvette a kapcsolatot a nevelőkkel, illetve az intézet biztonsági őreivel", majd bejelentést tett a rendőrségen.

A rendőrség szexuális erőszak miatt folytatnak nyomozást, de egyelőre nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként. A Blikk szerint közben az önkormányzat kivizsgálja, hogy a gyerek bántalmazásában mekkora az otthon vezetőjének felelőssége, a vizsgálat lezárásáig őt felfüggesztették.

(Nyitóképünk illusztráció)