Élet+Stílus hvg.hu 2022. december. 13. 16:01

A magyarok többsége szerint az is lehet egészséges, aki elhízott vagy dohányzik

A nők és a huszonévesek stresszelnek a legtöbbet egy kutatás szerint.

968 fő megkérdezésével készült reprezentatív kutatás arról, hogyan gondolkodnak a 18–59 év közöttiek saját egészségügyi állapotukról és az arra káros szempontokról. A felmérésből kiderül, a nők gyakrabban érzik betegnek magukat, mint a férfiak, ez pedig összefügghet azzal, hogy előbbiek bevallásuk szerint sokkal többet stresszelnek. A nők 41 százaléka ugyanis azt mondta, nehezen tud teljesen kikapcsolódni, és azt gondolja, ez sokat árt az egészségének, miközben a férfiak körében ez az arány 26 százalék volt. Életkor szerint a legfiatalabbak a legstresszesebbek: a 18 és 30 év köztiek 45 százaléka érzi magát annak, az ötvenesek körében a megkérdezettek ötödének egészségét károsítja a stressz.

A Pilulka gyógyszerkereskedelemmel foglalkozó cég által készíttetett felmérésből úgy tűnik, sokan alábecsülik egyes szokások egészségkárosító hatását. A magyarok 71 százaléka gondolja úgy, hogy lehet egészséges az is, aki túlsúlyos vagy elhízott, 73 százalék szerint a dohányzás sem feltétlenül van rossz hatással az egészségre, és 76 százalék szerint nem kell rendszeresen sportolni ahhoz, hogy valaki egészséges legyen.

hvg360 Vándor Éva 2025. május. 11. 14:30

III. Károly király tényleg úgy halhat meg, hogy már nem fog szóba állni Harry herceggel 

A tévképzetek és az arrogancia toxikus elegye volt Harry herceg reakciója a bírósági döntésre, amely szerint nem jár neki automatikus rendőri védelem az Egyesült Királyságban. A védelemtől ugyanakkor nem fosztották meg, mint azt mindenhol állítja. A legújabb húzásával lenullázta az esélyt, hogy az apja belátható időn belül szóba álljon vele.