Élet+Stílus MTI 2022. október. 11. 12:37

Több százan gyászolták Indiában a 75 évesen elpusztult vegetáriánus krokodilt

A krokodil a beszámolók szerint nagyon békés és barátságos volt, sohasem fordult elő, hogy megtámadott volna valakit. Két évvel ezelőtt viszont a lépcsőkön felmászva a templom szentélyébe is bejutott, de akkor sem okozott semmi kárt, csak az istenségnek felajánlott ételt ette meg, ami főtt rizsből és pálmacukorból állt.

Több százan gyászolták a 75 éves korában elpusztult növényevő krokodilt, amely Dél-Indiában, egy Kerala állambeli tóban élt egy hindu templom mellett. A krokodil egészsége az utóbbi időben már meggyengült, és vasárnap éjjel múlt ki. A templom fenntartója elmondta, hogy a krokodil az utolsó napjaiban már nem jött elő, hogy egyen, el is kezdték keresni, de nem találták, végül hétfőn pillantották meg tetemét a tóban. A Babijának nevezett krokodil különös módon vegetáriánus volt, állítólag csak azzal táplálkozott (rizzsel és cukorral), amivel a hívők adományaiból a templom papjai etették.

A krokodil többnyire egy barlangban időzött, és csak délutánonként bújt elő. A helyi hiedelmek szerint ő volt a barlang őrzője. A krokodil a beszámolók szerint nagyon békés és barátságos volt, sohasem fordult elő, hogy megtámadott volna valakit. Két évvel ezelőtt viszont a lépcsőkön felmászva a templom szentélyébe is bejutott. Babija akkor sem okozott semmi kárt, csak az istenségnek felajánlott ételt ette meg, ami főtt rizsből és pálmacukorból állt.

Azt nem lehet tudni, hogy Babija hogyan került a tóba, vagy hogyan lett a templom „őrzője”. A főpap arról beszélt, hogy az 1940-es években tűnt fel a templom környékén. A legenda szerint 1945-ben egy brit katona lelőtt egy krokodilt a templomban, és nem sokkal később a katona kígyómarásban halt meg. Babija ekkortájt jelent meg a tóban, és a helybeliek úgy tartják, hogy amikor az „őrző” meghal, egy másik veszi át a helyét.

Egy másik történet szerint a krokodilt a környéken járó cirkuszosok hagyták ott. Babija temetésén hétfőn több száz hívő jelent meg a templomnál. Shobha Karandlaje indiai mezőgazdasági államtitkár a Twitteren búcsúzott az „isteni krokodiltól”. Mint írta, a krokodil több mint 70 évig élt a templom tavában, rizst meg cukrot evett, és vigyázott a templomra.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.