Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A szélsőséges iszlamisták szemében ő a Sátán maga, az iráni ajatollah fatvát mondott ki rá, felkerült az al-Káida feketelistájára is és mindezért nem csinált semmi egyebet, csak könyveket írt.
Salman Rushdie-t több késszúrás érte pénteken egy New York-i rendezvényen, nem sokkal azelőtt, hogy megtartotta volna előadását. A 75 éves író súlyos sérüléseket szenvedett: a kés roncsolta a máját, egyik karjában az idegeket, és elveszítheti a látását az egyik szemére, de orvosai szerint felépülhet.
De mégis ki ez az ember, aki ilyen mélyről jövő, gyilkos indulatokat képes elszabadítani a könyveivel?
Salman Rushdie a brit gyarmatosítás utolsó évében, az indiai Bombayben (ma Mumbai) született 1947-ben egy ottani, értelmiségi családba, apja jogász/üzletember, anyja tanár volt. A Rushdie családnevet apja az Európában inkább Averroës néven ismert ibn Rusd, középkori, córdobai mór filozófus után vette fel. Salman Bombayben töltötte gyermekkorát, majd Angliában járta ki az iskoláit, ami az ő esetében egy BA diplomát jelentett végül történelemből. Egy rövid pakisztáni epizódot követően végleg az Egyesült Királyságba költözött.
A hetvenes évek során a szárnyait bontogató író ugyan megjelentette első regényét, ez az 1975-ös Grímusz volt, ami 1975-ben nagyjából nem érdekelt senkit, így Rushdie kénytelen volt reklámszövegek írásából fenntartani magát. Ez az állapot 1980-ig tartott, amikor kijött a második regénye, Az éjfél gyermekei, ez már meghozta számára az elismerést. Az India függetlenné válásának napjára, 1947. augusztus 15-re virradóra született gyerekekre utaló címmel az ország sorsát felidéző műért megkapta a Booker-díjat is. Utána a Szégyen következett 1983-ban, majd 1988-ban jött ki a Sátáni versek, ami minden bizonnyal Rushdie legnagyobb hatású műve. Egyfelől az Iszlám vallás korai mítoszaihoz nyúlt vissza, ami a hívőket kényelmetlenül érintette. Arra kell itt gondolni, ahogyan mondjuk egy hívő keresztény érezné magát, amikor egy Jézus és Mária Magdolna feltételezett románcáról, vagy Júdás evangéliumáról értekező könyvet vesz a kezébe.
Több muszlim országban az iszlám kigúnyolását látták a műben, melyben a bírálók szerint istenkáromló szövegek is vannak. A szürrealista, posztmodern regényt számos országban betiltották, Rushdie számtalan halálos fenyegetést kapott. De a legsúlyosabb és a világot megrázó lépés – egy évvel a könyv megjelenése után – az 1979-es iráni iszlámista forradalom vezéralakjától, Ruhollah Khomeini ajatollahtól származott.
Irán legfőbb politikai és vallási vezetője ugyanis 1989 februárjában fatvában – azaz vallásos rendeletben – kiadta az utasítást: Rushdie-t meg kell ölni. Az ezért járó jutalmat pedig 3 millió dollárban határozta meg. Elvben a fatva minden muszlim kötelessége, és annak értelmében az író megölése szent és büntetlen cselekedet.
Khomeini reakciójának nyilván politikai szándékai voltak, célja lehetett például az iráni forradalmi hevület életben tartása, egy évvel az 1980-ben kezdődött irak-iráni háború lezárása után. A néhai Szaddám Huszein iraki elnök által kezdett háború alapvetően egyik fél győzelmével sem zárult, de rendkívüli emberi és anyagi áldozatot követelt a perzsa többségű államtól. A háborúban több mint egymillió iráni vesztette életét.
A fatva után Rushdie éveken át bujkálni kényszerült. Khomeini – nem egészen négy hónappal az író meggyilkolására kiadott rendelete után – meghalt, az őt követő iráni kormányzat később elhatárolódott az eredeti fatvától.
Nem sokkal később, 1989 augusztusában mégis merényletet kíséreltek meg az író ellen, sikertelenül. Később az Iránnal közeli kapcsolatokat ápoló terrorszervezet, a Hezbollah is megerősítette a fatvát, majd az al-Káida is bejelentette, hogy felvették az írót a halállistájukra. A legszürreálisabb reakció Pakisztánból érkezett, ott Nemzetközi gerilla címmel filmet forgattak, aminek Rushdie a főgonosza, aki kaszinókkal és diszkókkal akarja romba dönteni az országot.
Rushdie viszonylag nyugalomban élhetett később, több tucatnyian vesztették azonban életüket a Sátáni versek publikációja után, az áldozatok között szerepelt – az egyébként magyarul is megjelent könyv – több fordítója is.
A bujkálás és a fenyegetettség nem akadályozta meg Rushdie-t abban, hogy több remek könyvet is írjon, mint amilyen az egyetlen mesekönyve, a Hárún és a Mesék Tengere, vagy a Fúriadüh, esetleg az önéletrajzi műve, a Joseph Anton. Ez volt ugyanis Rushdie álneve a bujkálása során, jellemző módon Joseph Conrad és Anton Csehov neveiből ollózta össze magának.
2007-ben a királynő lovaggá ütötte, amit aztán további rangos brit elismerések követtek, ezek közül a legutóbbi kitüntetését a platina jubileumon kapta a királynőtől.
Salman Rushdie is üzent a színművészetiseknek
